Úgy tűnik, hogy nem lesz versenyzője az olimpián Fábiánné Rozsnyói Katalinnak

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2008.06.28. 18:08
Címkék
Az Athénban győztes Kovács Katalin, Janics Natasa duó legyőzte a Paksy Tímea, Benedek Dalma kettőst K–2 500 m-en a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, amely egyben a második olimpiai válogató volt. Mivel az első fordulóban is az előbbi egység diadalmaskodott, bekerült a pekingi csapatba. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Fábiánné Rozsnyói Katalin által edzett kajakosok közül senki sem lesz ott az ötkarikás játékokon, hacsak nem dönt másképp a sportág elnöksége. A nap folyamán Vereckei Ákos a harmadik olimpiai szereplésének jogát vívta ki.
A Kovács, Janics páros most is verhetetlen volt
Fotó: Czagány Balázs (archív)
A Kovács, Janics páros most is verhetetlen volt
A Kovács, Janics páros most is verhetetlen volt
Fotó: Czagány Balázs (archív)
A Kovács, Janics páros most is verhetetlen volt

A két hajó ádáz csatát vívott egymással a viadal szinte legnagyobb érdeklődéssel várt számában, 400 m-ig fej-fej mellett haladtak – a friss Európa-bajnok Kozák Danuta, Szabó Gabriella duónak esélye sem volt beleszólni az első hely sorsába K–2 500 méteren –, a végén aztán az ötkarikás címvédő Kovács, Janics páros beleerősített, és néhány méterrel megelőzte legnagyobb hazai riválisait, a tavalyi vb ezüstérmeseit. A győztes egység tagjai érthetően boldogan kászálódtak ki a partra, Paksy és Benedek pedig – akik így az athéni után minden bizonnyal a pekingi csúcstalálkozóról is lemaradnak – percekig magukba roskadtan ültek a stégen.

"Nagyon bíztam benne, hogy ilyen eredmény születik az országos bajnokságon, így párosban és négyesben is ott lehetek az olimpián. Bejött, s remélem, Pekingből is két aranyéremmel távozom" – mondta a 2004-ben egyesben is diadalmaskodó Janics.

"Rendkívül csalódottak vagyunk, pedig nagyon jó pályát mentünk, de nem volt elég. Most úgy érezzük, hogy négy év munkája a kukába került. Talán majd Londonban ott lehetünk" – nyilatkozott rendkívül keserűen Paksy.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére azt mondta: a szerdai elnökségi ülésen azt fogja javasolni, hogy Kovács Katalin mindhárom számban vízre szállhasson majd Pekingben.

"Teljesítette a válogatási elveket, így nem gondolom, hogy a vízen elért eredményeken változtatni kellene. A négyest más napon rendezik, mint az egyest és a párost, utóbbi számok rajtjai között pedig 65 perc fog eltelni. Az pedig, hogy Janics is ott lesz a pároshajóban, szerintem félelmetesen hat majd a riválisokra" – fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy ötletével kapcsolatban azért számít ellenállásra az elnökségi ülésen.

Mivel négyesben a Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Janics Natasa kvartett vívta ki az olimpiai részvétel jogát, eldőlt az is, hogy a Fábiánné Rozsnyói Katalin keze alatt dolgozó kajakosok egyike sem utazhat Pekingbe.

Mint azt korábban már megírtuk, Vereckei Ákos nyerte meg a K–1-esek 500 m-es versenyét, így harmadik olimpiájára készülhet.

"Élet-halál harcot vívtunk, már az előfutamok során érzékelhető volt a feszültség. Mivel a döntő mezőnye is nagyon erős volt, tudtam, hogy a taktikázásnak sok értelme nem lesz. Az elmúlt hetekben sokat gyakoroltam a rajtot, aminek, úgy érzem, meg is volt ma az eredménye, utána pedig mentem, ahogy csak tudtam. Biztató, hogy a június eleji Világkupa óta nem mentem egyesben, inkább a négyesre koncentráltunk, ezért örülök, hogy ennek ellenére ilyen jól sikerült a mostani futam" – összegzett Vereckei, aki az eredményhirdetés előtt nem győzte fogadni a gratulációkat.
Legfrissebb hírek

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
16 perce

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
28 perce

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
40 perce

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
47 perce

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
54 perce

Második mérkőzését is elveszítette férfi jégkorong-válogatottunk Oslóban

Jégkorong
1 órája

Birkózás: Elekes Enikő ötödik lett Zágrábban

Birkózás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik