Viharos kezdés Földváron

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.06.15. 00:49
Címkék

Már az első nap is tartogatott izgalmakat a balatonföldvári csillaghajó Európa-bajnokságon: erős, néha viharos északi szélben tartották meg a nap egyetlen futamát. Ennek is betudható, hogy a 39 induló közül mindössze 24 egység ért célba, három árboc eltörött, ketten vízbe estek, és ezenkívül is volt még jó néhány kisebb-nagyobb probléma – ám szerencsére sérülés nem történt. Az első futamon a német Robert Stanjek, Majkus Koy kettős volt a leggyorsabb, ami némiképp meglepő, legalább öt-hatszáz méterrel nyerte meg a futamot. A legesélyesebb magyar párosnak, a Tenke Tibor, Bendicsek József duónak leszakadt az orrvitorlája a cirkáló szakaszban, így nyolcadikként futottak a célba – előttük végzett a Forintos Róbert, Horváth István egység. A top tízbe kettejükön kívül még egy magyar egység befért (Gereben Márton és Gereben Péter), s ez mindenképpen jó előjel a szombati folytatásra.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
2 perce

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
39 perce

Itt a játékos, a jogász és a vízilabdaelnök válasza Mihók Attila piros lapos botrányára

Vízilabda
49 perce

NBA: a Knicks nagyot fordítva hosszabbításban nyerte meg a Keleti főcsoportdöntő első meccsét

Amerikai sportok
1 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
9 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
9 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik