Turán nevetett a végén

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2008.05.04. 00:44
Címkék

Őrült verseny volt – szinte percről percre változott a helyzet az élen. Nem számított jó előjelnek, ha valaki jó pozíciót birtokolt, ugyanis sorra hullottak ki az éllovasok a záró napon.

Először a bajnoki címvédő Benik Balázs búcsúzott (a 13. gyorsasági szakaszon elfolyt az olaj, és megállt a motor), majd ugyanazon a szakaszon ifjabb Érdi Tibor (lecsúszott az útról, az autó hátulja elakadt, és felborult), végül a szinte az egész versenyen vezető Spitzmüller Csaba (a 14. szakaszon üzemanyagellátási gondok miatt).

Akkor úgy tűnt, csoda történik, és az öregecske Corollával száguldó Turi Tamás diadalmaskodik. Csakhogy ő meg belehajtott egy nagy lyukba az utolsó előtti szakaszon, s ennek következtében a bal első felnin csak küllő maradt. Kerékcsere, időveszteség – és az első helyből második lett.

A „flúgos futam” végén a Turán Frigyes, Benics Kálmán kettős ünnepelhetett. A korábbi hatszoros túraautó-bajnoknak ez volt az első abszolút sikere a raliban, s kétségtelenül megérdemelte. Rendkívül kiegyensúlyozottan versenyzett – és ilyen futamon ez a győzelem titka.

„Lehet, hogy nem mi voltunk a leggyorsabbak, de nyertünk szakaszt, és megbízhatóan versenyeztünk. Sajnálom a vetélytársakat, de tavaly mi is jártunk hasonló cipőben. Úgy látszik, most a sors visszaadta, amit akkor elvett” – mondta Turán, aki így az összetett pontversenyben is átvette a vezetést.

A fent említett két pilótát (Turánt és Turit) egy N-csoportos versenyző (!), Aschenbrenner György kísérte fel a dobogóra. A rajt előtt nem hitte volna, hogy a WRC-kkel teletűzdelt mezőnyben ilyen előkelő pozícióban végezhet. Kevesebb mint három másodperccel előzte meg a sportág doyenjét, Vizin Lászlót, aki nagyon mérges volt magára, amiért „elspórolta” a szombati második kört.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
2 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
2 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
2 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
3 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik