Spitzmüller lépéselőnyben

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.05.03. 01:19
Címkék

Kiszámíthatatlan. Így foglalhatnánk össze a legrövidebben a Szemerey Transport Miskolc-rali első igazi versenynapját. De olyan sportágban, amelyben technikailag mindennek milliméterre stimmelnie kell, az időtervet tekintve pedig egyetlen másodperc késésért vagy korai indulásért is büntetés jár, a kiszámíthatatlanság nem a legjobb „barát”. Az időjárást azonban senki sem befolyásolhatja, így pénteken az időnként el-eleredő esőben sok múlt azon, ki milyen gumit választott. Voltak kicsúszások, „árokjárások” (szerencsére súlyos sérülés nem történt), állt a verseny kigyulladt autó miatt és azért is, mert az egyik gyorsasági szakasz mentén a versenyre kirendelt mentőautóban született meg egy gyermek. Szóval akadtak izgalmak... A legizgalmasabb mégis az első helyért folyó küzdelem volt – Spitzmüller Csaba és Benik Balázs között. Ők ketten osztoztak a szakaszgyőzelmeken: előbbinek hat, utóbbinak kettő jutott, és a nap végén 18.3 másodperc volt közöttük a különbség – Spitzmüller javára. Pedig a Mitsubishi-pilóta „elgumizta” magát a második körre, ráadásul jól ráijesztettek a nézők, mert Viszlón kitettek elé (de Benik elé is) egy méretes követ. Kikerülni nem tudta, de az autó oldalával csúszott neki. Azt mondja, ijesztő érzés volt. a versenyben. „Élveztem a csatát, bár olykor úgy éreztem, túl sokat kockáztatok” – mondta. A címvédő Benik nem tudott sokat kockáztatni, keveset se, mert egész nap gondokkal küszködött. Az első körben beragadt a fék (márpedig az nem túl előnyös), a másodikban meg a motor gyengélkedett. Pedig Benik parádésan választott gumit délutánra, mégsem élvezhette az ebből adódó előnyt. A harmadik helyért is két remek pilóta küzdött: Turi Tamás és Turán Frigyes. Turi végül annak köszönhette az ideiglenes dobogós pozíciót, hogy az öregecske Corollával nem hibázott a csúszós utakon, miközben Turán rosszul választott gumit a második körre, és a végére fékgondjai is voltak, úgyhogy túl sok biztonságérzete nem lehetett. 11 másodperc közöttük a különbség, és még ifjabb Érdi Tibor is lőtávolon belül van, ami izgalmas folytatást ígér a szombati nyolc gyorsasági előtt.

Legfrissebb hírek

Evezés: Szántó Évát beválasztották a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságába

Egyéb egyéni
30 perce

„Mbappé eszi a kenyeredet...” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
33 perce

Visszavonult a 33-szoros skót válogatott labdarúgó

Angol labdarúgás
1 órája

Keretet hirdet Marco Rossi – mi is a csatárkérdésre keressük a választ

Magyar válogatott
1 órája

Babosék lesznek Stollárék ellenfelei Pekingben

Tenisz
2 órája

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
2 órája

Balogh Botond célja a válogatottság a Kocaelisporból

Légiósok
2 órája

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik