Benik kész a küzdelemre

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2008.04.30. 01:39
Címkék

A Miskolc környéki klasszikus pályákon zajlik csütörtöktől a rali országos bajnokság második viadala, amelyen folytatódik a késhegyre menő küzdelem a pontokért. Az idén nincs mínuszolás, tehát minden verseny eredményét figyelembe veszik a végelszámoláskor.

Az idénynyitót a bajnoki címvédő Benik Balázs nyerte meg, méghozzá úgy, hogy a viadal hetében háztartási balesetben megégette a jobb kézfejét. Sérülése azóta sokat javult, a plasztikai műtétet azonban nem vállalta, ugyanis az a versenyzés rovására ment volna, mivel mindenképpen megnövelte volna a gyógyulási folyamatot. Azt mondja, a hét végi versenyen nem akadályozza majd néhány héttel ezelőtti sérülése.

„A gyorsasági szakaszok mindenki számára ismerősek, vérbeli ralipályák, éppen ezért biztos vagyok benne, hogy izgalmas, látványos csatát vívunk rajtuk – mondta Benik Balázs. – Időjárásfüggő, milyen taktikát választunk, meghatározó lesz, hogy ki nyeri az első néhány gyorsasági szakaszt.”

S hogy kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek?

Az idénynyitóból kiindulva Spitzmüller Csaba, Turán Frigyes és Turi Tamás is eséllyel pályázik a győzelemre.

A viadal csütörtökön 16 órakor a hagyományos salakpályás prológgal kezdődik, pénteken és szombaton pedig 170.2 versenykilométert (16 gyorsasági szakaszt) teljesít az első osztályú mezőny.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
3 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
4 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
4 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
4 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik