Úton-útfélen

„Engem az elnökség nevezett ki – és válthat le. De amíg nem teszi, addig szeretném folytatni a munkát. A megkezdett úton kell tovább haladnunk...” – nyilatkozta lapunknak Várhidi Péter az elnökségi ülés után.

Folytassa csak, kapitány úr, legalábbis amíg az elnök nem talál jobbat, de könyörgöm, ne a megkezdett úton!

Mert a megkezdett utat már rég befejeztük. A tizenhét hónapja nagy hangon meghirdetett fiatalítás tizenhat hónapja befulladt, a korábban a vesztes mérkőzéseken is tomboló közönségből legutóbb sikerült harsány füttyöt előcsalogatni, a kora őszi menetelés után az elmúlt négy meccsen egyetlen döntetlen és három vereség a mérleg, a szlovénok ellen mutatott produkciót pedig közleményében az amúgy meglehetősen unott, felháborodást jobbára csak elnöki parancsra mímelő elnökség is lelketlennek titulálta – vélhetően lélektelennek akarta, de értjük így is. A kapitány a megkezdett úton az olaszok, a bosnyákok és a lengyelek legyőzését érthette, de két hónap bőség nem feledtethet tíz hónap nélkülözést – főleg, hogy most éppen a tíz hónap egyikében járunk.

Várhidi Péternek tavaly hitt szurkoló, játékos, elnökségi tag, ám Várhidi Péternek ma már szinte csak Várhidi Péter hisz. Még szerencse, hogy a kapitány teljes mellszélességgel kiáll saját maga mellett, szerinte az elnökség csütörtökön nem vonta meg tőle a bizalmat. Ez igaz is, de amikor a sajtófőnöknek kell helyesbítenie, miszerint a testület nem elfogadta a beszámolót, hanem szimplán tudomásul vette, annak üzenetértéke van: az elnök, az elnökség annyira súlytalannak tartja a kapitányt, hogy a kirúgásával sem vesződik. Ezt valaki meg merte volna Mészöly Kálmánnal, Mezey Györggyel, Csank Jánossal, Puskás Ferenccel, Gellei Imrével, Bicskei Bertalannal, Verebes Józseffel, Lothar Matthäusszal, vagy akár az előddel, Bozsik Péterrel tenni?

Egyébként az a megkezdett út tavaly az Eb-selejtezőkön a hatodik helyre vezette a válogatottat. Tekintve, hogy a vb-csoportunkban már eleve csak hat csapat van, egyáltalán nem hiányzik az ismétlés.