Tizenegy év után újra zöld-fehérben

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2008.02.27. 23:36
Címkék
Lisztes Krisztián kedden fél plusz egy éves szerződést írt alá nevelőegyesületével, a Ferencvárossal. A 49-szeres válogatott középpályás csaknem négy éve szenvedett súlyos térdsérülést.

Nem nosztalgia, egyszerűen tény. Még tíz évvel ezelőtt is sokkal többen voltak egy szimpla hétközi Fradi-edzésen, mint manapság némely élvonalbeli csapat bajnoki találkozóján. Az érdeklődők az Üllői útról is elfogytak, és bár kedd délután sem támaszkodtak száznál többen az edzőpálya korlátjának, statisztikailag mégis jelentős a változás: bennfentesek szerint kétszer annyian voltak ezen a tréningen, mint az elmúlt évek bármelyik foglalkozásán.

Az ok egyszerű. Kora délután napvilágot látott a hír, hogy Lisztes Krisztián, a Ferencváros saját nevelésű játékosa 11 év után visszatér a 29szeres bajnokcsapathoz, és a délutáni edzésen már részt is vesz. És így is történt: a 2004 májusában súlyos sérülést szenvedő futballista ott ült régi helyén a Fradi öltözőben, és jókat nevetett azon, ahogy Lipcsei Péter a taktikai tábla előtt a színes gombokat tologatva, hangosan meditált: „Akkor itt játszik a Krisztián, itt meg a Vincze Ottó – de akkor hol leszek én?!”

A folyosón a Császárral futottunk össze. Albert Flórián, 1967 aranylabdása nem tagadja, nagyon örül Lisztes Krisztián visszatérésének.

„A mi gyerekünk, itt nevelkedett a serdülőkortól elkezdve a Bajnokok Ligájáig, s rengeteg szép sikerhez segítette a klubot – mosolygott a stadion névadója. – Nincs fradista, aki ne szeretné őt.”

„Hamarabb is létrejöhetett volna a megállapodás – dörmögött bajsza alatt Csank János vezetőedző. – Remélem, a sérült térde bírja majd a terhelést, mert nagy segítségünkre lehet a tavaszi szezonban.”

Lipcsei Péter eltiltás, Vincze Ottó pedig bokasérülése miatt nem lehet ott a BKV Előre elleni idénynyitón, de a vezetőedző nem akart arról beszélni, lát-e esélyt arra, hogy Lisztes Krisztián már ezen a héten pályára lépjen. A csaknem kétórás foglalkozáson a laikus számára nem tűnhetett fel, hogy Lisztes Krisztiánnak bármilyen problémája lenne.

Az egymás elleni játékban megvillantott néhány rá jellemző finom megoldást, a tréning végén adott néhány interjút és nem kevés autogramot, majd egy gyors zuhanyozást követően eltűnt – a metróban…

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Inter–Barca visszavágó a Bajnokok Ligája-döntőért

Minden más foci
4 órája

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
4 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
4 órája

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
4 órája

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
4 órája

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
5 órája

Nikitscher: A kudarcokból kell szerintem igazán tanulni

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik