Bírni kellene a nyomást!

Z. A.Z. A.
2008.02.25. 23:48
Címkék

A közvetlen riválisok nyertek, a Bp. Honvéd ugyanakkor nem tudta érvényesíteni a papírformát: Supka Attila együttese hazai pályán, gólhelyzetek sokaságát kihagyva csak 1–1-es döntetlenre volt képes a REAC ellen.

Mi a baj a csapatával?

Nem találtam magyarázatot rá, miért nem azt játszottuk, amit előzetesen megbeszéltünk – mondta Supka Attila. – Ívelgettünk, ahelyett, hogy a földön tartottuk volna a labdát, kevés volt a mozgás, játékunk megközelítőleg sem volt úgy felépítve, mint az edzőtábor idején.

A Honvédnál a nemzetközi szereplés kiharcolása a cél. A labdarúgók talán nem tudják elviselni a nyomást?

Ugyan már! Mindegyik csapatnál vannak célok: hol a bentmaradás, hol az aranyérem. Újpesten kimondták, bajnokok akarnak lenni, a Honvédnak pedig ki kell jutnia a nemzetközi porondra.

Mi kell ahhoz, hogy elérjék céljukat?

Javítani kell a hozzáálláson, és végig olyan iramot diktálni a találkozókon, mint a REAC ellen az utolsó húsz percben. Az ősszel a rangadókon nem volt probléma a játékunkkal, és ha rend van a játékosok fejében, megvalósíthatjuk terveinket.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
25 perce

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
37 perce

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
38 perce

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
49 perce

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
1 órája

Borza Helga a Trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett...

Csupasport
1 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
1 órája

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
1 órája