Nem szeretne Pécsen futballozni a csapat

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2008.02.20. 23:16
Címkék

Mindenki előtt ismert: a ta vaszi idényben csakis olyan stadionban lehet élvonalbeli meccset rendezni, amelynek van megfelelő villanyvilágítása. A REAC ennek hiányában a bajnokság második felében Sopronban lesz otthon, a Tatabánya a BVSC-pályán fogadja riválisait, és jelen állás szerint a Paks is költözésre kényszerül. (Igaz, egyelőre az ETO-stadionban sincs világítás, csakhogy amíg a többi pályán évek óta halogatták a kandeláberek megépítését, Győrben folyamatosan készül az aréna, és ezért az MLSZ elnöksége 2006 végén határozatban utasította a versenybizottságot arra, hogy olyan kezdési időpontokat jelöljön ki a győri meccsekre, amelyek mellett nappali fénynél fejeződhetnek be a találkozók.)

A Gellei Imre vezette Paks szombaton a Zalaegerszeget fogadja, a zöld-fehérek reményei szerint valóban hazai környezetben. Az együttes elöljárói ugyan megegyeztek a pécsiekkel abban, hogy ha a szövetség úgy rendelkezik, akkor az NB II-es gárda otthonában fogadják ellenfeleiket, ám remélik, az MLSZ a csütörtöki összejövetelén nem kötelezi őket erre. Ennek érdekében szerződéseket, fényképeket küldenek a testületnek, egyértelműsítve, Pakson valóban elkezdődtek, mi több, március végére be is fejeződnek a szükséges munkálatok.

A paksiakkal kapcsolatos még az a hír, hogy a csapat szakmai munkáját a jövőben Kis Károly is segíti. A szakember legustóbb a Pécs trénere volt, feladata most a PFC ellenfeleinek feltérképezése, a játékosok megfigyelése lesz.

Legfrissebb hírek

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
31 perce

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
36 perce

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
59 perce

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
1 órája

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: az olimpiai címvédés Djokovics új motivációja

Tenisz
1 órája

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
1 órája

Idősebb Neymar: A fiam nem csajozás vagy pókerezés közben sérült meg

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik