Válogatott ellen is jók a kék-fehérek

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:49
Címkék
Nyolc napot tölt a törökországi Antalyában a bajnoki címre is esélyes MTK. A Soproni Liga tabelláján élen álló kék-fehér együttes Szabó Ádám góljával szombaton 1–0-ra legyőzte Üzbegisztán válogatottját.

Az MTK hétfőn érkezett meg Antalyába. A játékosokra nyolc edzés és négy találkozó vár(t) a program szerint, a csapat már túl van egy ukrán együttessel szembeni 1–1-es döntetlenen, egy dél-koreai gárda 2–0-s legyőzésén, no meg a szombati, Üzbegisztán elleni 1–0-s sikeren. Érthető, ha a közismerten visszafogott Garami József ezúttal elégedetten beszélt a látottakról.

„Az elmúlt három évben egyszer sem voltunk külföldi edzőtáborban – kezdte beszámolóját a szakmai igazgató. – Örültem, hogy vezetőink most úgy döntöttek, töltsünk el nyolc napot Antalyában. Mindennel meg vagyunk elégedve, hát még egy ilyen edzőmérkőzés után. Bevallom, a szombati meccs előtt nem gondoltam bele, hogy nemzeti csapattal mérkőzünk. Aztán, amikor a három ukrán bíró arra kért, hogy öt perccel később kezdődhessen a találkozó, mert szeretnének tökéletesen bemelegíteni, éreztem, ezúttal komolyabb feladat vár ránk...”

A kék-fehérek az első félidőben egyértelműen jobban futballoztak, Garami József elmondása szerint szépen kipasszolták, megfuttatták az ellenfelet az átlagosnál nagyobb pályán rendezett meccsen. Itt aztán érvényesülhetett az MTK sok, pontos passzra épülő, technikás, kreatív futballja. Szabó Ádám – mint a végén kiderült, győztes – gólja a szünet előtt született.

A második játékrészben egyre többet támadtak az üzbégek, de a védelem remekül állt a lábán, és Végh Zoltán is bravúrokat mutatott be. A végén nemcsak az üzbégek szövetségi kapitánya, hanem az ukrán bírók is gratuláltak a győzelemhez.

„Ügyesen játszottak a fiúk, ezt még az ellenfél is elismerte – folytatta Garami József. – Magam is megdicsértem őket a találkozót követően, igaz, csak visszafogottan. Valóban elégedett lehetek az eddig elvégzett munkával, sokat beszélgettünk, érzem a játékosokon, hogy ha nem is mondják, de bajnokok szeretnének lenni. Én maradok a realitás talaján, riválisaink, a Debrecen, az Újpest, a Honvéd, de még a Győr és a Fehérvár is megerősödött. Négy esztendővel ezelőtt vállaltam a fiatalítást. Nincs bennem irigység vetélytársaink edzőivel szemben, amiért ők egyre erősebb kerettel dolgozhatnak. Nekem izgalmas feladat felépíteni és beilleszteni a csapatba egy-egy ifjú labdarúgót. Szerintem az első négy helyezettből bármelyik bajnok lehet. Mi talán annyiból vagyunk hátrányban, hogy csak egy csapatra való, úgymond kész futballistánk van, valamint sok-sok fiatal. Az MTK olyan együttes, hogy képes meglepetésre, nagyszerű játékra – mint szombaton is...”

Legfrissebb hírek

IFFHS: Kylian Mbappé vezeti a góllövők 9 havi világranglistáját, Varga Barnabás a 33.

Minden más foci
8 perce

Akad pozitívum is a Kassa eddigi szereplésében: Kovács Mátyás

Minden más foci
22 perce

Doppingolásért négy év eltiltást kapott négy grúz sportoló

Egyéb egyéni
1 órája

Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Képes Sport
1 órája

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
1 órája

MotoGP: a világbajnok Marc Márquez óriásit bukott, Aldeguer karrierje első sikerét aratta – videó

Egyéb autó-motor
1 órája

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
1 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik