Thorpe is fut a lánggal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.01.30. 23:19
Címkék

Az ötszörös ötkarikás bajnok úszó, Ian Thorpe is ott lesz az olimpiai lángot vivők között, amikor a fáklya – Görögországból útban a kínai fővárosba – április 24-én Canberrába érkezik. A versenyzéstől 2006 novemberében visszavonuló klasszis mellett a nemes feladatban szerepet kapó 80 ausztrál sportkiválóság között említik a jelentések a kontinens élő futólegendáját, az egykori világcsúcstartó Ron Clarke-ot, aki az 1956-os melbourne-i olimpián fellobbantotta a lángot, továbbá a négy olimpián is részt vevő maratonistát, Robert De Castellát. Az augusztus 8. és 24. között zajló játékok szervezői összesen 22 ezer fáklyavivővel számolnak addig, amíg a hagyományos görög helyszínről, az ókori Olümpiából útjára indul, és – a világ körüli stafétával öt földrészen 137 ezer kilométert megtéve – Pekingbe érkezik az olimpiai láng. A játékok biztonságáról egyébként a helyi szervek mellett az FBI is gondoskodik majd, Robert Mueller, az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) vezetője Pekingben már egyeztetett is a kínai rendőri és biztonsági szervek irányítóival. Az FBI igazgatója az olimpiát fenyegető konkrét veszélyekről nem nyilatkozott, viszont kijelentette, hogy a biztonsági előkészületekről kedvező benyomásokat szerzett pekingi látogatásán.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros legyőzte a Pustertal Wölfét

Jégkorong
13 perce

Férfi vízilabda ob I: nem hagyott esélyt a Honvéd a Szolnoknak

Vízilabda
17 perce

Asztalitenisz: három magyar érem a szombathelyi nemzetközi versenyen

Utánpótlássport
32 perce

Továbbra is pont nélkül áll a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
39 perce

Női vízilabda ob I: a Győr legyőzte a Szentest, kikaptak a szegediek

Vízilabda
44 perce

Az Esztergom kettős győzelemmel főtáblás a női kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
56 perce

Németh Hunor vezérletével sima győzelem Feröer ellen

Magyar válogatott
59 perce

A Szolnok 110 pont fölé jutott a Körmend ellen, az Alba a ZTE-t szórta meg a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik