Nem kell a vigasz

2007.10.01. 23:04
Címkék
Détári Lajos úgy indította a hetet, ahogy mostanában szokta: hétfőn pro licences tanfolyamon vett részt. A bevált folytatás azonban elmarad, hiszen kedden már nem ő tartja Sopronban az edzést. A múlt csütörtökön menesztett szakember szerint az ügy precedensértékű perrel zárulhat.

A kollégák hogyan fo gadták a tanfolyamon? Vigasztalták?A kollégák hogyan fo gadták a tanfolyamon? Vigasztalták?

Köszönöm, de nincs szükségem vigaszra – felelte lapunk érdeklődésére hétfő este Détári Lajos. – Nem tagadom, a mai napig nem tettem túl magam azon, ahogy elbántak velem, ám ne féltsenek engem, túlélem valahogy. Az edzőtársak a lehető legkorrektebbül viselkedtek velem szemben, egytől egyig a támogatásukról biztosítottak, érezhető, hogy valami megmozdult a társadalmunkban.

Nocsak, öröm az ürömben?

Örömről azért nem beszélnék ebben a helyzetben. Viszont ha nem rólam lenne szó, akkor is azt mondanám: nincs mese, most már valóban össze kell fognunk, mert amit egyesek megengednek magunknak, azzal megalázzák ezt a szakmát.

Csapatával, bocsánat, korábbi csapatával ugyanezt tette szombaton az Újpest, a Sopronnak nem volt keresnivalója a Megyeri úton. Önnek sem?

Úgy véltem, mindenkinek az lesz a legjobb, ha a Megyeri úttól távol, tévén nézem meg a meccset. Elképesztően nehéz volt tehetetlenül figyelni, hogyan nyernek a hazaiak. Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el: nem egy helyről hallottam, hogy a játékosok afféle szimpátiatüntetést rendeztek, és ezért kaptak ki négy góllal, ám erről szerintem szó sem volt. A mérkőzés előtt különben is arra kértem a futballistákat, hogy ne velem törődjenek, hanem magukkal. Azt már nem tettem hozzá, mennyire sajnálom, hogy a jövőben nem dolgozhatunk együtt, hogy a megkezdett és szerintem jól haladó munkát idő előtt befejeztették velünk.

Nem kellett volna üvöltenie az új tulajdonossal…

Miről is beszélünk?

Antonio Righi azt állította, hogy kiabált vele, és ezt nem tűrheti el senkitől.

Ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy amikor múlt szerdán megérkezett móri kupameccsünkre, mindjárt az öltözőben felemelte a hangját. Ja, és még valamit: a szerződésemben nincs rögzítve, hogy kivel hogyan kell társalognom.

Erős a gyanúm: Nobelbékedíjra is esélyes lenne az az ember, aki ezután tisztességesen lezárja ezt az ügyet.

Ó, van egy nagyon jó ügyvédem, doktor Papp Gábor, ő majd elintézi a dolgot. Nem szeretnék előre szaladni, ám remélem, precedensértékű per előtt állunk, amely egyszer és mindenkorra véget vet annak, hogy edzőket mondvacsinált okok miatt rúgjanak ki.

Utódját, Vincenzo Coscót ismeri?

Honnan ismerném?! Ahogy hallottam, Olaszországban hatodosztályú tréner is volt.

De van állása…

Nekem is lesz! A soproni történet nem szegte a kedvem, sőt újabb lökést adott a folytatáshoz.

A végén még hálás lesz az olaszoknak.

Erre azért nem fogadnék…

Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid ezüstérmes 3 km-en a cancúni vk-viadalon

Úszás
3 perce

Buzek László: Évi 8 milliárdból előbbre kellene tartanunk

Röplabda
13 perce

Román Superliga: kevés helyzet, nulla gól Csíkszeredában

Minden más foci
13 perce

Cselgáncs: hetedik helyen végzett a magyar válogatott a vegyes csapat Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
40 perce

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
56 perce

Pető Milán szabarúgásaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
1 órája

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
1 órája