Már lehet álmodozni

Z. A.Z. A.
2007.09.25. 23:38
Címkék

Hétfőn nem jelentett előnyt a hazai pálya: a magyar U17es válogatott a korosztályos Eb-selejtező minitorna első meccsén 3–0-ra legyőzte a házigazda Bulgáriát. A siker annak volt köszönhető, hogy a magyar csapat védekezése végig koncentrált, fegyelmezett volt, és mert a „támadóharmadban” a labdarúgók rendre jól váltak le az őrzőikről, így bőven volt lehetőség a gólszerzésre.

„Sikerült kijavítanunk azokat a hibákat, amelyek a nyáron jellemezték a futballunkat a ráckevei tornán, és mert a védekezésünk ezúttal masszív volt, támadásban pedig kreatívan játszottunk, tulajdonképpen egy félidő alatt eldöntöttük a mérkőzést – mondta Zsivoczky Gyula szövetségi edző. – Az első lépcsőfokot tehát sikerrel vettük, a célunk az, hogy a következő meccseink is hasonlóan jól sikerüljenek.”

Ami a folytatást illeti: szerdán Grúzia lesz az ellenfél, amely a nyitó napon 4–0-s vereséget szenvedett Horvátországtól, majd szombaton a délszlávok elleni összecsapás zárja a tornát. Nincs kizárva, hogy ez utóbbi párharc dönt majd a csoportelsőségről (az első két helyezett gárda jut tovább), azt azonban tudni kell: a horvát fiatalok a már említett hagyományos nyári ráckevei nemzetközi tornát megnyerték, a magyar együttes csak a hatodik helyen végzett...

„Egyelőre csakis a grúzok elleni meccsre szabad koncentrálnunk, és mert ellenfelünknek létfontosságú a pontszerzés, nem számíthatunk könnyű párharcra – folytatta a szövetségi edző. – Ha sikerül nyernünk, és a horvátok legyőzik a bolgárokat, akkor a szombati mérkőzést már úgy várhatjuk, hogy kivívtuk a továbbjutást, márciusban ott leszünk az elitkörben. Ha reményeink valóra válnak, akkor lesz még fél évünk arra, hogy tovább formáljuk, alakítsuk a játékunkat. Azt ugyanis látni kell, a hétfői magabiztos győzelem ellenére vannak még hiányosságaink, van lehetőség az előrelépésre.”

Legfrissebb hírek

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
9 perce

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
29 perce

NL: Palmer nincs, a Bellingham-fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
31 perce

Rosta Miklós a fiatalokról: Mindenki remekül szállt be a meccsbe, gratulálok nekik!

Kézilabda
43 perce

Rengeteg továbbjutási variáció maradt a Falco négyesében

Kosárlabda
46 perce

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
1 órája

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
1 órája