Serena szerencsétlen mérkőzése

2007.09.06. 00:41
Címkék

Rafael Nadal még világranglista-másodikként is inkább salakspecialista, mint sokoldalú világklasszis. Ennek ellenére a spanyol kiesése volt a nyolcaddöntők egyik szenzációja, még akkor is, ha Nadal sérült térdének a kemény pályán rohangálás aligha tett jót. A második helyen kiemelt spanyol rövidítésben még nagy nehezen begyűjtötte az első játszmát honfitársa, David Ferrer ellen, de utána már csak küszködött a játékkal és a térdével. A vérszagot megérző Ferrer hatalmas tenyeresekkel bombázta Nadalt, és 6:4-re megnyerte a második szettet, majd rövidítésben a harmadikat is. Ez már sok volt a háromszoros Roland Garros-győztesnek, a negyedik játszmában már csak aszszisztált Ferrer parádéjához, ő pedig 6:2-vel vetett véget Nadal szenvedésének. Ferrer a négy közé jutásért az argentin Juan Ignácio Chelával játszik. A Justine Henin–Serena Williams negyeddöntő finálénak is beillett volna. A mérkőzés azonban váratlanul gyenge színvonalú volt, a belga világelső játéka sem volt éppen sziporkázó, a fiatalabbik Williams nővér teljesítménye pedig közelebb volt a pocsékhoz, mint az átlagoshoz, ennek köszönhetően Heniné lett a győzelem és a negyeddöntő. Az idén a Roland Garroson és Wimbledonban is ő állította meg Serenát. Pedig Henin sokat bizonytalankodott az első játszmában, de a hatalmas termetű amerikaitól, aki fogott már ki jobb napot is, csak egy rövidítésre futotta. Ott azonban az apró belga észbe kapott, és 7–3-ra megnyerte a tie breaket. A második szett kissé meglepőre sikeredett, elsősorban Serena Williamsnek „köszönhetően”. Az idei Australian Open győztesének gyorsasága és pontossága ugyanis rohamosan romlott – ezzel együtt pedig küzdőszelleme is elhagyta. A kedvetlen amerikai erejéből és motivációjából mindössze egyetlen játék megnyerésére futotta, a második szettet 6:1-re hozta Henin, aki ezzel kiegyenlítette kettőjük eddigi mérlegét, hatszor-hatszor nyertek egymás ellen. A világelső az elődöntőben a lapzártánk után véget érő Jelena Jankovics–Venus Williams mérkőzés győztesével találkozhat majd.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
5 perce

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
6 perce

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
28 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
30 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája