Benik átvette a vezetést

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2007.05.02. 00:33
Címkék
Benik Balázs higgadt, taktikus versenyzéssel megnyerte az ob második futamát, és az összetettben három pont előnnyel átvette a vezetést a most harmadikként érkező Turi Tamás előtt.

Benik Balázs egy kissé felizgatta magát, amikor kiderült, hogy a záró nap első körében tönkrement a Fordjában a középső differenciálmű, ami fennakadásokat okozott a váltó, a hajtásrendszer és a kézifék működésében. A szervizcsapat azonban megoldotta a gondot, ezek után pedig már senki és semmi sem akadályozhatta meg Beniket idei első győzelmének megszerzésében.

„Végigizgultuk a napot, de minden jó, ha jó a vége, és nekünk ezúttal jó volt – mondta Benik a célban. – Átvettük a vezetést a bajnokságban, de nagyon szoros a verseny.”

A második helyért Spitzmüller Csaba és Turi Tamás vívott kiélezett csatát (Aschenbrenner György technikai hiba miatt – a vízcső elszakadt – kiállni kényszerült a második helyről), hol az egyik volt előrébb, hol a másik. Turi „űridőket” produkált – az egyik szakaszon úgy adott több mint tíz másodpercet a komplett mezőnynek, hogy vizes volt a pálya, az ő autóján pedig slickgumik voltak… Ez sem volt azonban elég az üdvösséghez, mert az egyik szakasz rajtjában lefulladt a Fabia, és az idénynyitót megnyerő Turi annyi időt veszített, hogy elúszott a második hely. Más kérdés, hogy akár nyerhetett is volna, ha technikai hiba miatti késésért nem kap negyven másodperc büntetést szombaton.

Szóval, Spitzmüller végül legyőzte Turit, és megkaparintotta az ezüstös helyet. Mi tagadás, nagyon is ráfért már a siker. A finisben még rátett egy lapáttal, ismét önmaga volt, ahogyan fogalmazott: végre visszatért a raliba. A tavalyi hatalmas pécsi esés után ennek csak örülni lehet.

Ha már parádés hajrákról esett szó, a negyedikként végző ifjabb Érdi Tiboré is az volt: a 34. helyről zárkózott fel a negyedikre élete második első osztályú viadalán. A pilóta számára hatalmas élményt jelentett a verseny, a célban még el is pityeredett, csakúgy, mint édesapja, aki néhány éve maga is a győzelmekért küzdött a topkategóriában.

Folytatás négy hét múlva az idény első murvás futamával, Székesfehérváron.

Legfrissebb hírek

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
16 perce

Távozott a Premier League-ből kieső Burnley edzője

Angol labdarúgás
24 perce

Hosszabbított a Dániában légióskodó 18 éves magyar kézis, megsérült az FTC leendő kapusa

Kézilabda
35 perce

Huszonhárom év után visszavonul Ashley Young

Angol labdarúgás
49 perce

Népsport: a futballkincstár legigazabb gyöngye volt

Népsport
1 órája

Mintegy húsz versennyel számol az idén a szülés után visszatérő triatlonos Kuttor-Bragmayer Zsanett

Atlétika
1 órája

Cristiano Ronaldót Messivel provokálták, de őt ez nem zavarta – megszerezte pályafutása 970. gólját

Minden más foci
1 órája

NS-partnerség: újabb díjakat kapott a Bölöni-film

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik