Nagy Péter döntőre készül

2007.03.31. 05:30
Címkék

Szombaton és vasárnap Moszkvában rendezik meg a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Az elődöntőben VfB Friedrichshafen (német)–Lube Banca Marche Macerata (olasz) és Dinamo Moszkva (orosz)–Tours VB (francia) mérkőzés lesz. A német együttesben játszik a magyar válogatott alapembere, ifj. Nagy Péter, aki a szezon elején rendszerint kezdő volt a Friedrichshafenben, de ősszel megműtötték a porckorongsérvét, emiatt öt hónapig nem léphetett pályára tétmérkőzésen. „Számunkra már a négy közé kerülés is óriási eredmény, de ha már ott vagyunk, szeretnénk maximálisan élni a lehetőséggel – mondta a 23 éves Nagy. – A csapat két évvel ezelőtt szerepelt utoljára a BL négyes döntőjében, akkor minden játékos görcsös volt, túlzottan akart, emiatt játszmát sem nyertünk. Tanultunk a hibánkból, tudjuk, hogy a Macerata az idén nem remekel az olasz bajnokságban, de a BL-elődöntőbe nem véletlenül jutott be.”

Legfrissebb hírek

Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

Légiósok
1 órája

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
8 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
9 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
9 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
9 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
9 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
10 órája