Nyilván emlékszik első ügyfelére.
Ha akarnám, sem tudnám feledni, mert az úttörő, vagyis a ciprusi Omonia Nicosiának eladott Korolovszky Gábor a mai napig hangoztatja, neki köszönhetően lettem híres menedzser – mosolygott a szerb mellett magyar útlevéllel is utazó Filipovics Vladan.
Eddig hány követője akadt Korolovszky Gábornak?
Nem tudom pontosan. Eleinte még számon tartottam, aztán rájöttem, nincs értelme nevekkel és számokkal dobálózni.
Egy nevet azért említsen meg: kivel kötötte a legjobb üzletet?
Gera Zoltán angliai szerződésével szerintem mindenki jól járt. Hogy a Premier League-ben szereplő West Bromwich megvette a Ferencvárostól, a játékos pályafutásában éppúgy fordulópontot jelentett, mint az enyémben, a nevem ezután kezdett el igazán ismertté válni a szakmában.
Az „év eladója” címet is megkaphatná, annyi magyar játékost sikerült elpasszolnia.
Nem osztom a véleményt, hogy a magyarok falábúak lennének. Sőt mindig is állítottam: sok tehetség van, különösen a fiatalok között. Akikkel dolgozom, azokban maximálisan megbízom, mert egyfelől tisztában vagyok vele, mire képesek a pályán, másfelől tudom, emberileg is méltók rá, hogy mondjuk Angliában futballozzanak. Hogy ezt példával támasszam alá: Huszti Szabolccsal azóta tart a kapcsolatom, hogy a Fradi juniorcsapatában játszott. Szabolcs az első perctől megfogadja tanácsaimat, erre nagyon büszke vagyok, és bár elsősorban magának köszönheti, hogy ma már a Hannover erősségei között emlegetik, talán nekem is van némi szerepem benne. Számomra roppant fontos a bizalom, nem az a típus vagyok, aki a transzfer létrejötte után kilép a labdarúgó életéből, és legközelebb akkor keresi, amikor lejár a szerződése. És még valami: az ellen semmi kifogásom, ha valaki a gyepen csibész, sőt kedvelem is az ilyen típusú játékosokat, ám a pályán kívül nincs helyük a stikliknek. Már csak ezért is tölt el örömmel, hogy aki a közreműködésemmel került külföldre, arról még nem hallottam rosszat.
Hacsak azt nem, hogy nem játszott.
Tény, erre is volt példa, de a többség bizonyított.
Bevallom, Tímár Krisztiánról nem hittem volna, hogy beverekszi magát a Plymouth kezdő tizenegyébe.
Én biztos voltam benne. Krisztián egyébként a BKV-ban csapattársam volt, ha valakiről, hát róla tudom, mire képes. Ennek megfelelően Spanyolországba vagy Franciaországba sosem ajánlottam volna, viszont a Championshipet mintha neki találták volna ki. Úgy tűnik, edzője is ezen a véleményen van…
Magyar labdarúgót állítólag tizedannyi pénzért lehet venni, mint mondjuk szerbet. Így könnyű dolga van.
Kérdezze meg a családomat, mennyire könnyű… Alig látom a feleségemet és a három fiamat, az átigazolási időszak ilyen szempontból a legrosszabb, akkor csak „rövid látogatásokat teszek” otthon. Az árra visszatérve: való igaz, míg a szerbért ötmillió eurót kér a klubja, a magyarért csak ötszázezret – holott a képességekben nincs ekkora differencia, sőt legtöbbször egyáltalán nincs. A különbség abból fakad, hogy a szerb válogatottat jegyzik a kontinensen, kupacsapataik pedig megélik a tavaszt…
Gary Neville a minap úgy fogalmazott, az ügynökök csak ártanak, ő speciel száműzné önöket a futballból.
A hátvéd szerencsés ember, a Manchester United saját nevelésű játékosaként jutott a csúcsra, és még nem kellett klubot váltania. Ellenben kíváncsi lennék, ha angliai kisvárosban vagy Magyarországon születik, akkor is így beszélne-e. Az az érzésem, alig várta volna, hogy egy menedzser jelentkezzen nála…
