Nemet mondanak a háborúra
UTE–Volán Borsodi Jégkorongliga-, egyben Interliga-meccs, immáron negyedszer a szezonban. A két együttes ma 18.30-tól a Megyeri úton csap össze.

A fehérvári védôk sem puhány legények ? várhatóan a Megyeri úton is lesz néhány szikrázó pillanat

A fehérvári védôk sem puhány legények ? várhatóan a Megyeri úton is lesz néhány szikrázó pillanat
Van, aki háborúnak hiszi. Ezt a címet adtuk a legutóbbi Volán–UTE rangadó tudósításának – nem véletlenül. A meccs egyes szakaszaiban, leginkább a végén valóságos ütközet zajlott a jégen, s ebben leginkább a fővárosiak két légiósa, a szlovák Jozef Voskar és a cseh Jan Krulis vitte a prímet. A két játékos a végén ráadásul nem fogott kezet a hazaiakkal, sőt az őket cukkoló, dobáló nézőkkel is összetűzésbe keveredett.
„A meccs végjátéka meglehetősen mozgalmasra sikeredett. Amikor a lefújás pillanatában egy néző a lelátóról leöntött sörrel, úgy gondoltam, a továbbiakban semmi keresnivalóm sincs a jégen, ezért mentem be az öltözőbe” – emlékezett vissza a december első napján megrendezett derbire Jozef Voskar, aki a két csapat találkozóin mindig főszerepet játszik.
Vajon így lesz ez a péntek este is?
A rangadókon az ő viselkedését nézve az az ember érzése, hogy valamiért haragszik a fehérvári hokisokra.
„Szó sincs erről! – válaszolt a felvetésre. – Számomra mindig természetes volt, és most is az, hogy a legjobb ellenfél, a legfőbb rivális ellen agresszívabban, de szabályosan játszom. Jelenleg a Volán és az Újpest küzd a bajnoki aranyéremért, mindig kiváló meccseket játszunk a fehérváriakkal, úgy érzem, ezek a mérkőzések eddig kizárólag a jégkorongról szóltak. Személyes konfliktusom vagy problémám senkivel sincs, és ez a társaimra is igaz.”
Megnyugtató, egyben elgondolkoztató: mi történt volna legutóbb a csúnyán felöklelt Kangyal Balázzsal, ha még haragszik is rá a 35 éves szlovák játékos…?
„Remek a hangulat, ezt szeretnénk kihasználni és sikerrel búcsúztatni az évet. Bízom benne, hogy sok szurkoló lesz kíváncsi a rangadóra, és a lelátón is kiváló lesz a hangulat” – mondta zárásul a 44-szeres szlovák válogatott, aki az 1996-os Világkupán egy sorban játszott Miroslav Satannal és Pavel Demitrával, nem lehet tehát vitás, hogy konyít valamit a hokihoz. Mindazonáltal a Megyeri úton valószínűleg többet várnak attól, amit eddig mutatott – legalábbis a fehérváriak ellen.
Az Alba Volán-FeVita 170-szeres magyar válogatottja, Palkovics Krisztián ellenben hozza a formáját. A fehérváriak egyik kedvence a Megyeri úti mérkőzésen is gólokra tör.
„Nekünk főleg az Interliga, no meg természetesen a presztízs miatt fontos az év utolsó derbije – fogalmazott Palkovics Krisztián. – Jó formában van a csapat, sokat dolgozunk, nyakunkon a január elejei Kontinentális Kupa fináléja, amelyen nagyon oda kell tennünk magunkat. De előbb még egyszer le kell győznünk az Újpestet, s ez nem ígérkezik könnyű feladatnak. Kevés gólt várok, a mi kapunkba persze kevesebbet!”
Borsodi Jégkorongliga
| 1. Alba Volán | 21 | 19 | – | 1 | 1 | 143– 30 | 58 |
| 2. UTE | 20 | 16 | – | – | 4 | 102– 48 | 48 |
| 3. Csíkszereda | 20 | 12 | 1 | – | 7 | 83– 65 | 38 |
| 4. Dunaújváros | 19 | 10 | – | 1 | 8 | 69– 45 | 31 |
| 5. FTC | 16 | 4 | 1 | – | 11 | 49– 86 | 14 |
| 6. Miskolc | 19 | 4 | – | – | 15 | 42– 94 | 12 |
| 7. Fehérvár | 21 | 1 | – | – | 20 | 44–164 | 3 |
| 1. Alba Volán | 15 | 9 | 2 | – | 4 | 48–32 | 31 |
| 2. Olimpija | 14 | 8 | 1 | 2 | 3 | 42–30 | 28 |
| 3. Slavija | 14 | 7 | 1 | 1 | 5 | 42–37 | 24 |
| 4. Medvescak | 14 | 3 | – | 3 | 8 | 30–47 | 12 |
| 5. UTE | 13 | 1 | 3 | 1 | 8 | 31–47 | 10 |
Fehérvár, bajnoki és Interliga-meccs először: 2–6
Megyeri út, bajnoki és Interliga-meccs másodszor: 1–3
Fehérvár, bajnoki és Interliga-meccs harmadszor: 1–2
Meccsről meccsre közelebb került az Újpest a Volánhoz, ám a szezon eddigi négy mérkőzésén rendre veszített. A tendencia azt mutatja, hogy ezúttal minimum döntetlent sikerül kiharcolniuk a fővárosiaknak – persze ez csak papíron tűnik ennyire egyszerűnek… ---- Szeptember 23.,
Magyar Kupa-elődöntő
Végleges kiállítás (25 perc)
Október 8.,
Borsodi Jégkorongliga, Interliga
2 perces kiállítás
November 3.,
Borsodi Jégkorongliga, Interliga
2x2 perc + 2+2 perces kiállítás
December 1.,
Borsodi Jégkorongliga, Interliga
2 perc kiállítás
Összegzés: Jozef Voskar a Volán ellen 37 perc büntetést szedett össze, ami annak tudatában nem sok, hogy ebből 25-öt a miskolci MK-elődöntőben kellett letöltenie. Mindazonáltal még mindig 37-szer több, mint a négy meccsen gyűjtött egy pont (egy gólpassz).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







