Újra a csatamezőn
A bajnokság első nagy rangadója következik vasárnap: a címvédő fehérvári Alba Volán-FeVita odahaza 18 órától a veretlen Újpestet fogadja.

Peterdi Imre szerint minden meccsen meg kell halni a jégen

Peterdi Imre szerint minden meccsen meg kell halni a jégen
Ennek ellenére nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy a soron következő rangadó egyértelmű esélyese volna az együttes, hiszen azóta nagyon sok minden történt. Az Alba némi meglepetésre a kétfelvonásos Csíkszereda elleni bajnoki egyikét odahaza bukta el 4–1-re, majd az Interligában szenvedett 2–1-es vereséget saját pályáján a szlovén Olimpija Ljubljanától. És ha ehhez hozzávesszük, hogy bajnoki meccsen a Dunaújváros ellen is döcögött a szekér (úgy nyert a csapat Fehérvárott 4–2-re, hogy két harmadot követően még 2–2 állt a táblán), megállapíthatjuk: kisebb hullámvölgybe kerültek az „ördögök”.

Palkovics Krisztián elmondta: hazai pályán csak a gyôzelem lehet a cél
Ugyanez persze elmondható az újpestiekről is, akik a horvát Medvescak Zagreb felett diadalmaskodtak a hazai Interliga-találkozón (4–1), de ami talán a legérdekesebb, előtte nekik sem ment úgy, ahogyan szerették volna. Az említett Magyar Kupa-meccs után a Slavija otthonában 4–3-ra kikaptak, Dunaújvárosban csupán 2–0-ra nyertek, és a Ferencváros elleni, Megyeri úti fellépés során is mindössze 7–4-et értek el. „Nem véletlenül hangsúlyoztuk, hogy kemény bajnokság elé nézünk, az eddigi eredmények is jól mutatják, hogy a Volán és mi sem mehetünk biztosra a többiek ellen” – mondta Ancsin János, az UTE edzője, aki kollégájával, Eduard Giblakkal az elmúlt hetekben azon dolgozott, hogy rendet tegyen a játékosok fejében. A Volán elleni 0–5 nagy vihart kavart a lila-fehéreknél, bevallottan szétesett a csapat (amelybe azóta erősítésként visszatért a szlovák védő, Michal Jurasko), a kérdés adva van: rendeződött-e a helyzet? „Úgy érezzük, hogy megnyugodtak a kedélyek, mindenki teszi a dolgát. Érzem a srácokon, hogy bizonyítani akarnak” – magyarázta Ancsin János, aki bízik a bajnoki veretlenség megőrzésében.
Egy szó, mint száz: a tét nem kicsi! ---- A ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







