Gól ugyan nem esett az Arsenal továbbjutását eredményező kedd esti villarreali Bajnokok Ligája-elődöntőn, még csak nagy játékot sem láttunk, értékelnivaló mégis van bőséggel. Miközben Európa sajnálja a spanyol kiscsapatot és a tizenegyes elrontása után némaságba burkolózó Juan Román Riquelmét, az egekbe emeli az „ágyúsok” kapuját védő, a sokadvirágzását élő Jens Lehmannt.Nem tudjuk, hogy Arséne Wenger váltott-e néhány szót hajdani monacói játékosával, Jürgen Klinsmann-nal a döntőbe jutást követő diadalmas órákban, de úgy véljük, mindenképpen van, lenne miről beszélniük. Vagy inkább kiről. Ha akad a világon két labdarúgó-szakember, aki feltétel nélkül megbízik Jens Lehmannban, akkor egyikük az Arsenal menedzsere, a másik pedig a német válogatott szövetségi kapitánya. S hogy az egykor sokat kritizált kapuvédő iránti bizodalmuk nem hiábavaló, az előbb kedd este az El Madrigalban, majd a szerdai európai sportsajtóban bizonyítást nyert. A döntőbe jutás egyébként azzal is jár Lehmann számára, hogy nem lehet ott a válogatott első, május közepi összetartásán.Egy pillanatig sem kívánjuk azt sugallni, hogy a Klinsmann, Wenger kettős érdemtelenül szavazott volna bizalmat a 37. évében járó kapusnak – a német kapitány ráadásul a karakteres, sokat bizonyító Oliver Kahn rovására. Aki pályafutása során olyan nagy presztízsű csapatok kapuját őrizheti, mint a Schalke (1990–98), a Milan (1998), a Dortmund (1998–2003), valamint az Arsenal, az rossz kapus nem lehet. Ennyi klubnál egyszerűen nem tévedhetnek a csapat összeállításáért felelős vezetők. Inkább arról lehet szó, hogy az ezen a kényes, bizalmi poszton elkövetett hibák mindenkiben mélyebben rögzülnek – ott van például Fabien Barthez, akinek manchesteri éveit sokan a kapusszakma megcsúfolásának tartják, holott világ- és Európa-bajnok, a francia válogatottban mindig megbízhatóan védő hálóőrről van szó.Mint mindenkinek, Lehmann-nak is voltak nehéz periódusai. Az Arsenalnál is. Ma Wenger úgy véli, talán jót tett a németnek, hogy második londoni idényében sokszor kiszorult a kezdő tizenegyből. Egyfelől, mert módja nyílt átgondolni a helyzetét, másfelől pedig – a francia menedzsernek most ez tűnik a fontosabbnak – alkalma volt bizonyítania professzionalizmusát, hogy semmilyen körülmények között sem adja fel, teszi a dolgát becsülettel – még a fakóban is. (Három londoni idényének mutatója: 38, 28, most eddig 35 bajnoki mérkőzés.)Kedden különösen nagy szükség volt a lélekjelenlétére. Az Arsenalon látszott a hosszú idény minden fáradtsága, ráadásul a Tottenham elleni szombati, csalódást keltő döntetlen nemcsak a lelkekben is mély nyomokat hagyott. Lehmannéban nem. Miközben a saját ágyúból fájdalmasan hiányzott a muníció, Super-Lehmann vérbeli akcióhősként vetette oda magát a végtelenül nagy ambícióval küzdő ellenfél süvítő golyóbisai elé – több ízben, legfőképpen Riquelme tizenegyesénél bizonyítva az örök igazságot is, hogy a jó kapusnak szerencséje van.„Megérdemeltük, mert nagyon megdolgoztunk a döntőbe jutásért – mondta Jens Lehmann az elődöntő lefújása után. – Azt gondolom, a tizenegyes nem volt jogos, de a döntés pillanatától nem ezzel foglalkoztam, ezért is villanhatott be, hogy egy közelmúltbeli bajnokin Riquelme a bal sarok felé lőtte a büntetőt. Ezért dőltem arra. Ha valaki a döntőbe akar jutni, ilyen védésekre is képesnek kell lennie.”S végezetül nézzük, hogyan dicsérték a kapust házon belül:Arséne Wenger, az Arsenal menedzsere például így fogalmazott: „Azt mondtam magamban, ha ez tényleg a mi évünk, akkor Jens kivédi a tizenegyest. Erős karakternek ismerem, nem könnyű kizökkenteni a nyugalmából, lám, ebben a lélektani párbajban is jó döntést hozott. Ez inkább a pókerjátékosi hajlamainak, mintsem a sok edzésmunkának köszönhető.”Sol Campbell, az ágyúsok védelmének oszlopa, illetve Thierry Henry szinte egyazon véleményen volt. „Jens fantasztikus formában van, teljes mértékig megbízom benne” – mondta Campbell. „Jensnek csodálatos estéje volt, hiszen nem csak a büntetőnél bizonyította, milyen kiváló kapus. Az egész mérkőzésen megbízhatóan teljesített” – tette hozzá Henry.A céltudatosság diadala
ARSÉNE WENGER, az Arsenal menedzsere: „Nem tudom, hogy fizikai vagy lelki okokból nem voltunk képesek jól játszani. Igen, szerencsénk is volt, ezzel együtt nagy lelkierőről tettünk tanúbizonyságot, ezért nagyon büszke vagyok fiatal csapatomra. Boldog vagyok, mert korábban, még a hazai dominanciánk idején is, rendre elbizonytalanodtunk az európai porondon. Bevallom, magunk sem hittük, hogy a rossz sorozat éppen az idén szakad meg. A Real Madridot, a Juventust és a Villarrealt is kiejtettük, minden alapunk megvan arra, hogy döntőt játsszunk.”
MANUEL PELLEGRINI, a Villarreal vezetőedzője: „Nehéz bármit is mondani. Büszke vagyok a csapatomra, ugyanakkor nagyon el vagyok keseredve, hiszen négy-öt nagyobb helyzetünk volt most, mint amilyenek az Arsenal előtt adódtak az első mérkőzésen. Nekünk kellett volna a döntőbe jutnunk.”
SOL CAMPBELL, az Arsenal védője: „Meglehetősen rögös utat jártam be az idényben, ám a srácok nagyon rendesek, segítőkészek voltak, ezért voltam képes ezen az estén is elvégezni a rám osztott feladatot. Arséne-nek óriási élmény lesz, hogy hazájában vívhatja meg a döntőt.”
THIERRY HENRY, az Arsenal csapatkapitánya: „Korábban bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk szépen és nagy kedvvel futballozni. Ez a nulla nulla a kedv mellett inkább a céltudatosságunkat bizonyítja. A középpályájukat egyszerűen képtelenség volt átjátszani, ezért is maradtam annyira magamra elöl.”
Diego Forlán: „A labdarúgás néha kegyetlen, túl kell lépni a történteken”
A Villarrealból Juan Román Riquelmére vártak a legtöbben az újságírók közül, ám az argentin teljesen összetört, és nem beszélt a sajtó képviselőivel. Diego Forlán ugyanakkor kiállt a mikrofonok elé, és megvédte barátját. Más kérdés, hogy a pályán neki sem sikerült bizonyítania.
– Mi történt Riquelmével?
– Szerintem ne háborgassuk Riquelmét, ilyen bárkivel előfordulhat, aki elvállal egy tizenegyest – válaszolta a csatár. – Az vesse rá az első követ, aki még nem hibázott büntetőt, és persze aki legalább ilyen éles szituációban már mert tizenegyest rúgni. Riquelmének volt annyi kurázsija, hogy szó nélkül a labda mögé álljon, de sajnos a szerencse ezúttal nem az ő oldalán állt.
– Beszélt vele az öltözőben?
– Nem, mert tiszteletben tartom az érzéseit, az ilyen helyzetekben különben sincs miről diskurálni. Az egész csapat látta, menynyire megviselték a történtek, ezért inkább nem erőltettük a kínos beszélgetéseket.
– Leszámítva a kihagyott tizenegyest, miként értékeli a kilencven percet?
– Számítottunk rá, hogy az Arsenal megpróbál ráülni a Londonból hozott előnyére, igaz, az meglepett, hogy a vendégek ennyire kockázatmentesen igyekeznek érvényesülni. Szerintem kifejezetten jól játszottunk, több helyzetünk is akadt. Azt viszont sohasem fogom megérteni, hogy a labda néha egyszerűen nem akar bemenni az ellenfél kapujába.
– Milyen érzésekkel hagyta el a pályát?
– A szurkolóink ismét nagyok voltak, végig buzdítottak minket, és a kiesés ellenére vastapssal búcsúztattak. Már ez némi gyógyírt jelentett a sebeinkre. Sajnos hiába voltunk karnyújtásnyira a sikertől, a labdarúgás néha kegyetlen. Túl kell lépni a történteken.
Riquelme a tengeralattjárónál is mélyebben
A kedd este legnagyobb vesztese Juan Román Riquelme. Az argentin támadó kihagyta az utolsó percben a Villarrealnak megítélt tizenegyest, pedig a mérkőzés előtt azt mondta: mindent megtesz a sikerért, mert az elődöntősökre nem emlékszik majd az utókor.
Az már inkább elképzelhető, hogy az ilyen hiba haloványan megmarad még a semleges szurkolók emlékezetében is, bár feltehetőleg Riquelmét ez cseppet sem vigasztalja. Pedig az argentinra ráférne mostanság a kedves szó, ugyanis a „sárga tengeralattjáró” legjobb matróza teljesen összezuhant, mondhatni, mélyebbre süllyedt, mint maga a csapat.
Riquelme már a pályán sem hitt a szemének, a lefújás után pedig egy szó nem sok, annyi sem hagyta el a száját. A sajtótájékoztatón nem jelent meg, ráadásul a vegyes zónát – ahol a játékosok interjúkat adnak – kikerülve hagyta el a stadiont, igaz, nem észrevétlenül, így a spanyol sajtó képviselői hatalmas ovációval búcsúztathatták.
Mint kiderült, Manuel Pellegrini, a Villarreal edzője, sőt a gárda egyetlen játékosa sem beszélt Riquelmével, miután a támadó az öltözőben a könnyeivel küszködve készülődött. Az El Madrigalban csak remélni merik, hogy a karmester képes lesz legyűrni mélységes bánatát, és a jövőben is elkormányozza a tengeralattjárót.
Mint az elmúlt időszakban mindig, a szabadrúgások, valamint a büntetők elvégzése bizonyára az ő hatáskörébe tartozik majd a jövőben is, hiszen a rúgótechnikája kiemelkedő. Csak ritkán bizonyítja ennek ellenkezőjét.
„Kipu” érzéke
A legtöbben azt mondják, a kapus csak jól jöhet ki a párharcból, hiszen a 11-est csak rosszul rúgni lehet, védeni azonban nem. Kiprich József, a Tatabánya és a Feyenoord egykori 70-szeres válogatott támadója igazán szakértőnek számít a témában.
„Mi kell ahhoz, hogy a büntető góllal végződjék? Hogy a rúgó játékosnak ne legyen légszomja – felelte meglepő módon Kiprich József, aki emlékei szerint talán két büntetőt rontott profiként. – Ha ugyanis a labdarúgó éppen a végrehajtás előtt futott mondjuk két sprintet, akkor nem megfelelő a légzése, nem tud kellően koncentrálni. Annak idején Kiss Imrével, a Bányász kapusával rengetegszer kint maradtam az edzések végén gyakorolni.”
Rabóczki Balázs már a tavasszal is hárított tizenegyest, korábban pedig, mielőtt külföldre szerződött volna, gyakorta maradt érintetlen a hálója az ellenfél büntetőjénél.
,,Manapság rendre a legjobb rúgótechnikájú futballisták a végrehajtók – mondta a soproniak kapusa. – Ők előre eldöntik, hova rúgják a labdát, és végre is tudják hajtani a tervüket. A kapusnak csak akkor van esélye, ha némi testmozgás után egy ütemmel előbb indul el, mint ahogy a láb találkozik a labdával. Hatalmas lélekjáték ez, bízni kell abban, hogy az általunk érzett sarokra jön a labda.”
ARSÉNE WENGER, az Arsenal menedzsere: „Nem tudom, hogy fizikai vagy lelki okokból nem voltunk képesek jól játszani. Igen, szerencsénk is volt, ezzel együtt nagy lelkierőről tettünk tanúbizonyságot, ezért nagyon büszke vagyok fiatal csapatomra. Boldog vagyok, mert korábban, még a hazai dominanciánk idején is, rendre elbizonytalanodtunk az európai porondon. Bevallom, magunk sem hittük, hogy a rossz sorozat éppen az idén szakad meg. A Real Madridot, a Juventust és a Villarrealt is kiejtettük, minden alapunk megvan arra, hogy döntőt játsszunk.”
MANUEL PELLEGRINI, a Villarreal vezetőedzője: „Nehéz bármit is mondani. Büszke vagyok a csapatomra, ugyanakkor nagyon el vagyok keseredve, hiszen négy-öt nagyobb helyzetünk volt most, mint amilyenek az Arsenal előtt adódtak az első mérkőzésen. Nekünk kellett volna a döntőbe jutnunk.”
SOL CAMPBELL, az Arsenal védője: „Meglehetősen rögös utat jártam be az idényben, ám a srácok nagyon rendesek, segítőkészek voltak, ezért voltam képes ezen az estén is elvégezni a rám osztott feladatot. Arséne-nek óriási élmény lesz, hogy hazájában vívhatja meg a döntőt.”
THIERRY HENRY, az Arsenal csapatkapitánya: „Korábban bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk szépen és nagy kedvvel futballozni. Ez a nulla nulla a kedv mellett inkább a céltudatosságunkat bizonyítja. A középpályájukat egyszerűen képtelenség volt átjátszani, ezért is maradtam annyira magamra elöl.”
Diego Forlán: „A labdarúgás néha kegyetlen, túl kell lépni a történteken”
A Villarrealból Juan Román Riquelmére vártak a legtöbben az újságírók közül, ám az argentin teljesen összetört, és nem beszélt a sajtó képviselőivel. Diego Forlán ugyanakkor kiállt a mikrofonok elé, és megvédte barátját. Más kérdés, hogy a pályán neki sem sikerült bizonyítania.
– Mi történt Riquelmével?
– Szerintem ne háborgassuk Riquelmét, ilyen bárkivel előfordulhat, aki elvállal egy tizenegyest – válaszolta a csatár. – Az vesse rá az első követ, aki még nem hibázott büntetőt, és persze aki legalább ilyen éles szituációban már mert tizenegyest rúgni. Riquelmének volt annyi kurázsija, hogy szó nélkül a labda mögé álljon, de sajnos a szerencse ezúttal nem az ő oldalán állt.
– Beszélt vele az öltözőben?
– Nem, mert tiszteletben tartom az érzéseit, az ilyen helyzetekben különben sincs miről diskurálni. Az egész csapat látta, menynyire megviselték a történtek, ezért inkább nem erőltettük a kínos beszélgetéseket.
– Leszámítva a kihagyott tizenegyest, miként értékeli a kilencven percet?
– Számítottunk rá, hogy az Arsenal megpróbál ráülni a Londonból hozott előnyére, igaz, az meglepett, hogy a vendégek ennyire kockázatmentesen igyekeznek érvényesülni. Szerintem kifejezetten jól játszottunk, több helyzetünk is akadt. Azt viszont sohasem fogom megérteni, hogy a labda néha egyszerűen nem akar bemenni az ellenfél kapujába.
– Milyen érzésekkel hagyta el a pályát?
– A szurkolóink ismét nagyok voltak, végig buzdítottak minket, és a kiesés ellenére vastapssal búcsúztattak. Már ez némi gyógyírt jelentett a sebeinkre. Sajnos hiába voltunk karnyújtásnyira a sikertől, a labdarúgás néha kegyetlen. Túl kell lépni a történteken.
Riquelme a tengeralattjárónál is mélyebben
A kedd este legnagyobb vesztese Juan Román Riquelme. Az argentin támadó kihagyta az utolsó percben a Villarrealnak megítélt tizenegyest, pedig a mérkőzés előtt azt mondta: mindent megtesz a sikerért, mert az elődöntősökre nem emlékszik majd az utókor.
Az már inkább elképzelhető, hogy az ilyen hiba haloványan megmarad még a semleges szurkolók emlékezetében is, bár feltehetőleg Riquelmét ez cseppet sem vigasztalja. Pedig az argentinra ráférne mostanság a kedves szó, ugyanis a „sárga tengeralattjáró” legjobb matróza teljesen összezuhant, mondhatni, mélyebbre süllyedt, mint maga a csapat.
Riquelme már a pályán sem hitt a szemének, a lefújás után pedig egy szó nem sok, annyi sem hagyta el a száját. A sajtótájékoztatón nem jelent meg, ráadásul a vegyes zónát – ahol a játékosok interjúkat adnak – kikerülve hagyta el a stadiont, igaz, nem észrevétlenül, így a spanyol sajtó képviselői hatalmas ovációval búcsúztathatták.
Mint kiderült, Manuel Pellegrini, a Villarreal edzője, sőt a gárda egyetlen játékosa sem beszélt Riquelmével, miután a támadó az öltözőben a könnyeivel küszködve készülődött. Az El Madrigalban csak remélni merik, hogy a karmester képes lesz legyűrni mélységes bánatát, és a jövőben is elkormányozza a tengeralattjárót.
Mint az elmúlt időszakban mindig, a szabadrúgások, valamint a büntetők elvégzése bizonyára az ő hatáskörébe tartozik majd a jövőben is, hiszen a rúgótechnikája kiemelkedő. Csak ritkán bizonyítja ennek ellenkezőjét.
„Kipu” érzéke
A legtöbben azt mondják, a kapus csak jól jöhet ki a párharcból, hiszen a 11-est csak rosszul rúgni lehet, védeni azonban nem. Kiprich József, a Tatabánya és a Feyenoord egykori 70-szeres válogatott támadója igazán szakértőnek számít a témában.
„Mi kell ahhoz, hogy a büntető góllal végződjék? Hogy a rúgó játékosnak ne legyen légszomja – felelte meglepő módon Kiprich József, aki emlékei szerint talán két büntetőt rontott profiként. – Ha ugyanis a labdarúgó éppen a végrehajtás előtt futott mondjuk két sprintet, akkor nem megfelelő a légzése, nem tud kellően koncentrálni. Annak idején Kiss Imrével, a Bányász kapusával rengetegszer kint maradtam az edzések végén gyakorolni.”
Rabóczki Balázs már a tavasszal is hárított tizenegyest, korábban pedig, mielőtt külföldre szerződött volna, gyakorta maradt érintetlen a hálója az ellenfél büntetőjénél.
,,Manapság rendre a legjobb rúgótechnikájú futballisták a végrehajtók – mondta a soproniak kapusa. – Ők előre eldöntik, hova rúgják a labdát, és végre is tudják hajtani a tervüket. A kapusnak csak akkor van esélye, ha némi testmozgás után egy ütemmel előbb indul el, mint ahogy a láb találkozik a labdával. Hatalmas lélekjáték ez, bízni kell abban, hogy az általunk érzett sarokra jön a labda.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik