„Egyelőre keresem az ütőképes csapatot”

– Alig több mint egy hónapja irányítja egykori fegyvernemének mai képviselőit. Elégedett a rajttal?
– Kapitánykodásomat kéthetes edzőtáborral kezdtük, ami fizikai és szakmai felkészülést jelentett. Nem volt vesztegetnivaló időnk, tudtuk, hogy az év eleje sűrű lesz.
Mindenki maximális odaadással végezte a munkát. Már van is látszatja.

– Szóval elégedett?
– Az egyéni eredmények alapján az lehetnék, hiszen az eddigi öt Világkupa-döntős helyet három versenyző, a minden állomáson nyolc közé kerülő Nemcsik Zsolt, valamint Lengyel Balázs és Decsi Tamás érte el. Nemcsik és Decsi nyolc között volt a hét végén a budapesti Vk-versenyen is. Itt volt a bizonyítási lehetőség a fiatalok előtt is, ők azonban most sem éltek vele, mint ahogy egy hete Tuniszban sem, ahol csapatversenyt is rendeztek. Ott ugyanúgy tizedikek lettünk, mint a vébén, és megint a spanyoloktól kaptunk ki. Egyelőre keresem az ütőképes csapatot, amelynek az év közepére össze kell állnia. Sajnos most nem az olimpiára készülünk, hanem csak a kvalifikációra, mert hátracsúsztunk a ranglistán. A tíz-tizenegyedik helyen állunk.

– Mi az, ami reményt adhat?
– Az, hogy egyéniben továbbra is az élmezőnyhöz tartozunk. Tehetséges fiataljaink is vannak, például Kósa Miklós vagy Lontay Balázs. Ennek ellenére nem vagyok nyugodt, mert szélesedett, kiegyensúlyozottá vált a mezőny.

– Körvonalazódik azért, hogy kikre építhet?
– Nemcsik vezéregyéniség, ő a húzóember, Tuniszban is összetartotta a válogatottat. A három hét múlva esedékes következő versenyen a legerősebb csapatot, vagyis a Nemcsik, Decsi, Lengyel hármast indítom, mégpedig azért, mert Szöul túl drága hely a kísérletezésre. Arról nem beszélve, hogy most már el kell kezdeni a pontgyűjtést, nehogy nagyon elhúzzanak a többiek. Ördögi kör ez, mert a csapatból egyelőre hiányzik az önbizalom, a magabiztosságot viszont csak az eredmények hozhatják meg. Egy biztos. Csak akkor juthatunk egyről a kettőre, ha mindenki partner a munkában, egyedül semmire sem megyek.