A futball az öltözőben maradt

Igencsak unhatták már egymást…

Hát hogy a csudába ne, amikor egy hónapon belül immár harmadszor csaptak össze: előbb a Magyar Kupa fővárosi "odavágóján" játszottak 3–3-as döntetlent úgy, hogy a Lombard már 3–0-ra is vezetett, mire ellencsapásként a Vasas Pápán nyert 2–1-re, kiejtve ezzel Szentes Lázár csapatát a sorozatból. A szakmai igazgatónak ennyi aztán elég is volt, köszönte szépen, és felállt a kispadról, bár a jelek szerint ez az információ még nem jutott el a Fáy utcába, ugyanis a hivatalos összeállításon a vendégcsapat edzőjeként még az ő neve szerepelt. Na persze nem lehet minden tökéletes, s ha már feltétlenül választani kell, akkor inkább a játék legyen az…

Nos, ezért eleinte a – csak a tényszerűség kedvéért – Zsivóczky Gyula megbízott edző által vezényelt vendégek tettek többet. Uralták a pályát, s mivel az egy szem csatár, Marijan Nikolic mellé rendszeresen felzárkózott Kovrig Ákos és Kincses Péter is, így az akcióik magukban rejtették a veszélyt. Gyorsan, de tulajdonképpen az addigiak alapján nem érdemtelenül jutott előnyhöz a vendéggárda, amely ezzel két hagyományt is folytatott: egyfelől letudta a bajnoki meccsenkénti egygólos átlagot, másfelől pedig arra is figyelt, hogy amiként a tavaszi és az imént említett, néhány héttel ezelőtti, Fáy utcai összecsapáson, úgy most is nála legyen az előny.

A történtekre gyorsan reagált Egervári Sándor: Hegedűs Norbert helyett a jóval támadó szelleműbb Weitner Ádámot küldte pályára, s ez a húzás valamelyest változtatott is a játék képén, bár a piros-kékek teljesítménye még így is valahol a szánalmas és a gyengécske között mozgott. S igaz ez még akkor is, ha az első játékrész második felében már inkább a Vasas irányította az amúgy igencsak felejthető játékot, ugyanis a hazai szurkolók meglehetősen indulatosan vették tudomásul, hogy kedvenceik a 38. percben lőttek először kapura.

Márpedig ez az adat sok mindent elárult…

Amint azt előre borítékolni lehetett, a második félidőre újabb szerkezeti változtatást hajtott végre Egervári Sándor: Bárányos Zsoltot valamelyest hátrább vonta, hogy onnan segítse a támadásokat, s mivel a csereként beállt Rósa Henrik is hasonló feladatot kapott, ez óhatatlanul meglátszott a játék képén, mert ettől kezdve gyakorlatilag a pápai védelem és az angyalföldi támadósor közvetlen párharcára szűkült a küzdelem.

Utolsó aduként Waltner Róbertet is bevetette Egervári Sándor, ám ez az edzői húzás önmagában kevés volt, mivel az ötlet ezen a délutánon a Vasas öltözőjében maradt. Az egyetlen valamire való támadás végén ugyan egyenlítettek az angyalföldiek, ám ezért a találkozó vége felé teljesen visszahúzódó, a teret az ellenfélnek átadó Pápa saját magát okolhatja. Már csak azért is, mert ezzel egy harmadik, és számára nem kedves hagyományt is életben tartott: még mindig nyeretlen a bajnokságban. Miközben a Vasas legfeljebb a nagy nehezen kicsikart egy pont miatt lehet elégedett, a játékról pedig vagy jót, vagy inkább semmit… ---- M ---- &