Szalay tesztel a Dakarra

T. A.T. A.
2005.07.21. 22:34
Címkék
A spanyol Baja Aragón tavaly még a Világkupa-sorozat sprintviadala volt, ettől az évtől kezdve azonban megváltozott a versenynaptár: a rövid távú futamok "csak" nemzetközi FIA-viadal besorolás alá esnek.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy megcsappant volna irántuk az érdeklődés (94 autó, 181 motor és 6 kamion nevezett): a Mitsubishi gyári csapat például három nagyágyúját: Stéphane Peterhanselt, Luc Alphand-t és Joan Romát veti be a spanyol pályákon. A magyar rajongóknak is lesz azonban kiért szorítaniuk, hiszen rajthoz áll a viadalon a nyolcadik Dakarjára készülő Szalay Balázs is, akivel kapcsolatban érdekesség, hogy a korábbi többszörös magyar bajnok teniszező, Noszály Sándor navigál neki."A célunk, hogy ott legyünk a mezőny elejében és teszteljük az autót, amelybe a sebességváltónak egy új verziója került erre a viadalra" - mondta Szalay. A magyar pilóta hozzátette: a sprintversenyek bizonyos szempontból nehezebbek a maratoni viadaloknál, mégpedig azért, mert itt egy apró hiba is végzetes lehet. A csapat számára egyébként azért is fontos a versenyen való indulás, hogy a lehető legtöbb versenykilométert megtegye a januári Dakar-rali előtt.Így van ezzel a Flex Dakar Team kamionos egysége is, a Szobi Balázs, Jobbágy Ákos, Éder Attila trió, amely az első nemzetközi viadalára készül.
Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
8 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
28 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
43 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája