Angyallányok a csúcson


Szóval minden adott a Vasas-fiestához, zsúfolásig tele, piros-kékbe öltözött a Folyondár utca, olyan angyalföldi hívők is a körmüket rágják, akik életükben nem jártak még röplabdameccsen - hiába no, annyira akarják, óhajtják, vágynak a sikerre, hogy ha a korfballcsapatuk volna karnyújtásnyira a diadaltól, azt éltetnék.
De vajon megremegnek-e a kezek? Hiszen minden a Jókay-társulat mellett szól ebben a pezsgőillatú teremben, tűzijáték, görögtűz, konfettihegyek, szinte elfelejtődik, hogy létezik egy rivális is. Egy rivális, amely szerkezeti változtatással próbál belerondítani a népünnepélybe: Fésüs Erzsébet a liberó szerepkörében tűnik fel, helyén pedig Bodnár Nerina igyekszik szétzúzni a hazai sáncot. Nem sok sikerrel… A Vasas megállíthatatlan, játékosai eksztázisban és ahogy ilyenkor lenni szokott, minden sikerül: Meléndez-Pál Bea az első szettben egyszer ad fel rosszul, de Józsa Zsuzsa lezser mozdulattal, talpról üti át úgy a labdát, hogy az a túloldalon földet ér. Padlón a labda, padlón a Nyíregyháza - alig telik el negyed óra, 25:14-gyel vesz villámrajtot a fővárosi hölgykoszorú.
Meg lehet állítani?
Egy perc alatt megvan a válasz a második felvonásban: nem. Nem, hiszen 7:1-gyel startol a Vasas, sáncai tökéletesek, ütései védhetetlenek, mezőnymunkája parádés, egysége felbonthatatlan. Egy kósza labdára két piros-kék mezes startol, összeütköznek, együtt mentenek. Szembeötlő a különbség: az első két meccsen ilyen esetben tízből kilencszer egymásra vártak Pethő Anitáék és szabadon hullott a labda a parkettre, míg most… Míg most csodálatos önbizalommal mennek előre, Magyarországon ritkán látott teljesítménnyel haladnak a cél felé. 25:14 újra, hihetetlen, bámulatos, talán még a szövetségi kapitány is tapsolna - ha speciel nem ő lenne az NRK mestere…
Szegény vendégek küzdenek becsülettel, de nincs esélyük: 6:0, 8:1, 14:4, már csak néhány pillanat.
19:10, a kamerások már a kispad mögött, fotósok állítják a gépeiket, mi lesz itt, te jó ég?! 19:11, majd 12, Kapuvári Melinda, az NRK kétségkívül szépreményű bombázója tüzeli társait, de hiába. Dégi Barbara 20:12, Tormási Orsolya 21:12. Józsa Zsuzsa rossz nyitását Dégi ellensúlyozza, 22:13, "Hármat kaptok még!" - énekli a hazai tábor. Az első Tormásié, a második a szabolcsi Kapuvári pontja után Nyári Virágé (Úristen, ő az 1989-es bajnokcsapatnak is a tagja volt!), a harmadik egy nyíregyházi out-ütés.
Bajnok a Vasas! Hiába no, angyal(föld)i lányok ezek!
Mi játszódott le a lányok fejében 0-2-es összesített állásnál?
Jókay Zoltán:
Nulla kettő után megértettük a lányokkal, hogy tudnak ők jobban is játszani. A Nyíregyháza nem tudott felállni a padlóról, hittel, lelkesedéssel játszottunk.
Hogyan veszíthettek 2-0-s előny után?
Ludvig Zsolt:
A Vasas megérett a döntő összecsapásra, mi viszont a kettő nullás előnyünk ellenére nem. Gratulálok az angyalföldieknek, ők kihozták magukból a maximumot, mi viszont sajnos nem tudtunk váltani.
Röptében
"Végig koncentrálva, ezer fokon égve játszottunk, fantasztikus, hogy sikerült győznünk" - lelkendezett a Vasas feladója, Meléndez-Pál Beatrix.
"Remek egyéni teljesítmények mellé fantasztikus csapatjáték társult. Ezért tudtunk ilyen jól röplabdázni és győzni" - értékelt a Vasas rangidőse, csapatkapitánya, Nyári Virág.
"Rengeteget köszönhetünk fantasztikus szurkolótáborunknak. A szezon összes meccsén velünk voltak, a mi szurkolóink a legjobbak a világon!" - dicsérte a drukkereket Józsa Zsuzsa.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







