Juventus: kiCapello? (Avagy mindent a 2004-2005-ös Juventusról)

A 2004-2005-ös szezont a Juventus kezdte legjobban Itáliában: a zebrák ez év elejére tízpontos előnyre tettek szert a Milannal szemben - aminek nagy részét februárban sikeresen el is herdáltak, de még így is magabiztosan vezetik a tabellát. Hogy mitől táltosodtak meg őszre a tavaly még csak szenvedő zebrák? Ennek nézünk utána.

Ezen a nyáron alaposan átalakították Torinóban a kedvenc helyi csapat keretét (l. a nyári átigazolási hullámot), s az új edzőtől, Fabio Capellótól azt várták el, amit már jó párszor megcselekedett: vezesse klubját bajnoki címre és BL-edzőségre.
A mester kemény kézzel látott munkához: mindenkitől feltétlen odaadást várt el, s aki nem állt be bármilyen okból a sorba vagy elégedetlenkedett a kispaddal (Miccoli, di Vaio), azokról szívfájdalom nélkül lemondott. Alaposan szétcsapott tehát a szövetségi székbe bukott ősz mester, Lippi kedvencei között - volt, aki Valenciáig, volt, aki Firenzéig futott; s a régi védősor tagjait néha még a lelátóra sem nevezte, télen el is engedte őket szerte Európába… Capello természetesen ragaszkodott régi római kedvenceihez (Émerson, Zebina) s egy pár új archoz is (Ibrahimovics, Cannavaro). A vezetőség nem volt szűkmarkú, hiszen mindösszesen 40 millió eurót adtak ki az új játékosokért - még ha végül is a román Mutut Ibrahimovics érkezése és a kölcsönadási szerződése körüli viták miatt vissza is küldték Londonba. (Mint később kiderült, Capellónak itt is óriási szerencséje volt, hiszen a román "géniusz" kábítószer-botránya miatt nyártól ingyen is a klub játékosa lesz.)

A Főnök a mai szokásoktól eltérően nem sokat variált, s rögtön felfedte lapjait: egy olyan gárdát akar összerakni, aminek a gerince adott, azaz a ma divatos "vetésforgótól", a rotációs rendszertől eltérően egy viszonylag állandó tizenegyet szeretne a pályára küldeni. Természetesen arról nem nyitott vitát, hogy a kapuban a világ legjobb egyese, Gianluca Buffon fog állni - bár 2002-es és 2003-as csúcsformája messze már. A szintén zseniális képességekkel megáldott uruguayi Cariniről is könnyedén lemondott, s Buffon cseréi közül Chimenti inkább a múlt, a francia Bonnefoi pedig a távoli jövő embere.
Előtte az AS Romából - ráadásul ingyen - érkezett Zebina foglalta el a védelem jobb oldalát - s bár sokan kétségbe vonták tudását, meglepően magabiztosan védekezik, a támadásokat pedig nagyon jól segíti. Felfutásai roppant veszélyesek, beadásaiból Trezeguet és Ibra több gólt is szerzett már. Hol vannak azok az idők, amikor 2000 környékén a római közönség kórusban kívánta a pokolba egy Juve elleni meccsen, s két hatalmas védelmi hibája miatt hamar le is kellett cserélnie őt edzőjének... Capello nagyon bölcsen egy "maldinis" húzással visszavitte középre a francia Lilian Thuramot: öregecske ő már 33 évesen ahhoz, hogy a fiatal szélsőkkel érdemben felvegye a versenyt, ellenben középen hatalmas rutinja, kiváló helyezkedése és még mindig remek reflexe sokat segíthet a csapaton. Mellette egykori parmai társa, Fabio Cannavaro játszik: a világ talán legjobb emberfogója váratlanul és elképesztően olcsón hagyta el az Intert - bár tavaly voltak gyengébb meccsei, idén újra csúcsformában játszik, a Sampdoria ellen ősszel pl. ő volt a mezőny legjobbja a drukkerek szerint. Ráadásul nagyon könnyen beilleszkedett a hátsó alakzatba, hiszen a parmai sikercsapatban nemcsak Thurammal, hanem Buffonnal is együtt játszott, utóbbival ráadásul 1998 óta a válogatottban is csapattársak! A bal oldalon természetesen Zambrotta száguldozik fáradhatatlanul fel-alá, akiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni - nagy kár, hogy felénk nem ismerik el megfelelően érdemeit, pedig jó ideje a világ "legjobb-balhátvédje", aki ráadásul a védelemben és a középpályán mindkét szélen egyformán jó teljesítményre is képes! Ez a felállás azt is jelenti, hogy Capello nyugdíjazta a háromvédős szisztémát Lippi bizalmi embereivel együtt, akiket jórészt még a szivarkás edző hozott Torinóba: a kiegyensúlyozatlan Tudort, a kiöregedett Ferrarát, az idegeinek parancsolni nem tudó Monterót és a rengeteget bakizó Legrottagliét, hogy a három Lippi-fiúról, a harmadik osztályból a válogatottságig eljutó Iuliano-Pesotto-Birindelli-trióról már ne is beszéljek. Magyar fülnek kissé hihetetlen, hogy a kispados védelemben összesen 300 felé jár az összválogatottság száma...

A középpályán is mert és tudott újat húzni Capello: bizalmat szavazott a tavaly sokat szidott és a válogatottból is kikerült Camonaresinek, bátran betette középre a fiatal Marco Blasit, s az irányító pálcát természetesen Nedved tarthatta meg, de a csapatrész és az egész gárda szíve-lelke római meghosszabbított karja, Émerson lett. A brazilról nehéz lenne újat mondanom: világklasszis védekező középpályás és karmester egy személyben, bejátssza a pálya minden négyzetcentiméterét - igaz, itt-ott nem nő utána fű. Mindenestre nagy motivátor, s a lelkesedés tavaly hiánycikk volt a zebráknál. Nem is változtatott önként a bajnokság során a mester a középpálya felállásán: Nedvedé a bal, Camonaresié a jobb oldal, a két középső középpályás Blasi és Émerson, akik közül a fiatal olasz játszik hátrább. Rendszerint a kispadon kezd, de Tacchinardi sérülése idején gyakran bevetette Capello a ghánai futógépet, Appiah-t, akinek erőszakossága és hatalmas futómennyisége nagyon jó ajánlólevél lehet a harcosságot igencsak kedvelő mesternél. Az uruguayi Oliveira lett a különc edző egyik torinói kedvence, amit a fiatal játékos meglepően érett és gólerős produkcióval hálált meg. A francia válogatottban Zizou-utódnak tartott Oliver Kapo eleinte még a kispadig sem jutott, de ősz közepére a sérülések miatt megmutathatta, miért is igazolták le őt: technikás, jól cselez, kiválóan lő - ha egy kis rutinra és megfelelő erőnlétre tesz szert, hamarosan komoly veszélyt jelenthet Camonaresire! Capello "szerencséjére" a közönségkedvenc védekezőspecialista, a Lippi által a világ legjobbjai között emlegetett Alessio Tacchinardi sokáig volt sérült, így a védekező középpályásnak nem kellett azzal szembesülnie, hogy lassan a B-csapatba sem fér be. Azonban - amikor már mindenki biztos volt benne, hogy Lippi egykori edző számú kedvence a Barcelonához igazol -, Blasi sérülése miatt váratlanul a kezdőben találta magát. Jó szokása szerint a hatos osztályzatnál csak ritkán kap jobbat, de erőnléte, harcossága, küzdőszelleme a régi - de ma sem tud 5 méternél távolabbra passzolni…

A csatársorban fura mód a legnagyobb név jelenti a legnagyobb problémát: az isteni Alex Del Pierót eddig még senki sem merte kihagyni a Juvéből, pedig 1998 nyara, azaz immáron hét éve képtelen elérni egykori csúcsformáját - sok rúgott gólja ne tévesszen meg minket, hiszen a Juve köztudottan a bírók kedvence Itáliában, évi 15-20 büntetőt rúghatnak (nem is örvendenek nagy szeretetnek emiatt még a semleges nézők között sem). Capello természetesen nem tagadhatta meg önmagát: év elején pl. az Atalanta elleni hazai meccsen simán a kispadra száműzte Alexet, ráadásul még csak be sem cserélte. Jellemző módon Pierót említette meg először a sajtótájékoztatón, nem is győzte dicsérni - ám gyorsan hozzátette, hogy mindenkinek be kell állnia a sorba! Mindazonáltal nem valószínű, hogy sokáig tűrné a rendszeres mellőzést Del Piero, s ha valakinek, akkor neki megvannak az eszközei és kapcsolatai arra hogy akár palotaforradalmat robbantson ki - gondoljunk csak arra, hogyan túrták ki Robby Carlosék Camachót Madridból! A torinói Szent Tehén havonta ha egyszer végigjátszik egy kilencven percet - igaz, évi kb. 7.5 millió eurós fizetésének hála korunk labdarúgói közül övé a legjobb percdíj… S ahogyan Capello nagy sztárokhoz fűződő viszonyát ismerjük, bizony a csatár mozgalmas nyárra számíthat!
Alexet a svéd Ibrahimovics miatt meri bátran kispadoztatni az olasz mester: ha a kiegyensúlyozatlan svéd támadó csúcsformában játszik, akkor minden szögből és testhelyzetből életveszélyes - erről éppen Buffon tudna sokat mesélni, Ibra híres sarkazásos gólja az EB-n az olaszok továbbjutásába került. Sokáig nem tudott beilleszkedni a 16 millió euróért vásárolt játékos a zebrák szerkezetébe, igaz, az akaratával nem volt probléma, s első mérkőzésén rögtön lőtt (egy szerencsés) gólt is. Késő ősszel és télen viszont góljaival szinte a hátán vitte előre az Öreg Hölgyet! Sokáig kihagyhatatlan volt a gárdából a pocsékul sikerült EB-je után elképesztő formába lendült Trezeguet, aki az első három fordulóban négyszer talált be, még a 16-oson kívülről is a Samp ellen (egy káprázatos kapáslövéssel), pedig ez utóbbi műfaj meglehetősen messze áll tőle. Bár végre huzamosabb ideig sem sérült meg, csak nyomokban emlékeztet egykori gólkirályi önmagára, gyakran makrancoskodik az edzővel - az Arsenal el is küldte szerelmetes levelét. A Real elleni idegenbeli BL-meccsre már el sem utazott állítólagos megfázása miatt, igaz, a visszavágón betalált...

"A leírtakból is kiderül - aki még nem látta őket játszani ebben a szezonban -, hogy a zebrák idén a scudetto legnagyobb esélyesei, s ha az alapcsapatot, amit Capello ilyen mesterien összerakott, elkerülik a sérülések, akkor idén a BL-ben is biztosan bekerülnek a legjobb négy közé, onnan pedig már csak a pillanatnyi forma és a szerencse kérdése, hogy meddig jutnak. Külön öröm a rajongóknak, hogy szakított a Lippi-féle "eredményesség-mindenek-fölött"-elvvel, s ebben a szezonban végre már élvezet látni a zebrák játékát." - írtam róluk a szeptemberi csodajáték láttán. A zebrák azonban 2005-re alaposan rámcáfoltak - sokadszor bizonyosodott be, hogy Capello tökéletesen elégedett éles helyzetekben az 1:0-lal is, s bizony ha Nedved nincs a pályán, akkor az ötletesség igencsak hiánycikk lesz a gyepen. Nem véletlen, hogy ezért is esett pánikba a vezérkar, amikor Nedved egy januári bajnokin egy kemény ütközés után összeesett és fájdalmában sírva kapott a lábához. Télre végrehajtotta Capello azt az elképzelhetetlen bravúrt, hogy a hírhedten csukaszürke játékukat (játék...?) is képes volt néha napján tovább álmosítani: egy csodakapusra, nyolc untermannra és két erőszakos góllövőre építve fel a taktikát.

Télen nagytakarítást tartott a Mester a meglehetősen bő és drága keretben: Iuliano a spanyol Mallorcát segíti a kiesés elleni harcban; Tudor a Sienában igyekszik egy jól sikerült tavasszal új klubot keresni magának, a citromdíjas Legrottaglie pedig Bolognából próbál visszakerülni a válogatottba. Még ősszel megegyeztek a májusig eltiltott Mutuval, hogy nyártól a zebrákat erősíti majd, s a hírek szerint az udinei Jankulovski is Torinóba tart. Ciro bejelentette visszavonulását, Legrottaglie mindenképpen váltani szeretne, akárcsak Tacchinardi, akinek Lippi már az utódját is kiszemelte a milánói Massimo Ambrosini személyében - s a hírek szerint nem zárkóznának el Torinóban Trezeguet nyári eladásától sem.

S amit még nem szoktak figyelembe venni a szakírók: ez egy összeszokott, de öregedő garnitúra is: a szezon végén Pessotto 35, Thuram 34, Nedved 33, Cannavaro 32, Iuliano 32, Del Piero 31, Montero 34, Ferrara 38 éves lesz, azaz egy generáció lassan búcsúzik a Delle Alpi stadiontól...


Juventus FC