Ton, a másodhegedűs

2005.02.23. 23:13
Címkék
A cseh magasugrás pillanatnyi erejét mutatja, hogy a jelenlegi legjobb versenyzőjük, a 237 centiméteres egyéni csúccsal rendelkező Jaroslav Bába távollétében - az athéni olimpia bronzérmese Győrffy Dórával együtt a németországi Weinheimben állt rajthoz - is akadt, aki Brnóban világklasszis eredményt tudott felmutatni. Márpedig Svatoslav Ton 233 centiméteres győztes ugrása egészen nyugodtan annak nevezhető. No, persze Ton sem az a nyeretlen kétéves a maga olimpiai nyolcadik helyével. Csak az elmúlt esztendőben a világ közvetlen élvonalába szökkenő Bába mellett róla szinte sohasem esik szó. No, most kihasználta az adódó lehetőséget, igaz, az is sokat nyomott a latban, hogy semmije sem fájt. "Hosszú idő óta teljesen panaszmentes a lábam, ez döntő volt. Ebben a szezonben már egészen stabilan ugrottam ezt megelőzően is, bár ilyen extrateljesítményre azért nem számítottam" - állította a saját szülővárosában versenyző, és ettől különösen motivált versenyző.
Nemzetközi fedett pályás verseny, Brno
Férfiak. Magas: 1. Svatoslav Ton (cseh) 233, 2. T. Janku (cseh) 227
Nôk. Magas: 1. Barbara Lalaková (cseh) 190
Nemzetközi fedett pályás verseny, Brno
Férfiak. Magas: 1. Svatoslav Ton (cseh) 233, 2. T. Janku (cseh) 227
Nôk. Magas: 1. Barbara Lalaková (cseh) 190
A verseny krónikájához tartozik, hogy 227 centiméterig mindent elsőre vitt, majd a 230-cal majdnem meggyűlt a baja. Harmadikra azért csak sikerült neki, hogy az élete legjobbját jelentő magasságot elsőre "kivégezte". Később még két kísérletet tett 235-ön, hogy egy nemzeti csúcsot jelentő 238-as próbát is megengedjen magának. Ha ez sok is volt neki, annyi haszna mindenképpen lehet belőle, hogy ha később hasonló szituációba keveredik, nem jön majd zavarba.
Legfrissebb hírek

Ifjúsági olimpia: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Utánpótlássport
12 perce

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
35 perce

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
47 perce

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
48 perce

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
59 perce

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
1 órája

Borza Helga a Trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett...

Csupasport
1 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
1 órája