Athén után, elhagyatva

- Kiheverte már az athéni történéseket?
- Messze nem. És nincs olyan nap, amikor valaki meg ne keresne, hogy most akkor mondjam meg őszintén, négyszemközt: doppingoltak az aranyérmesek, vagy nem? Jó barátok, politikusok, újságírók. Ebbe már teljesen belefáradtam… Mások nevében mentegetőzni, nyilatkozni… Ezerszer elmondtam, a doppingvétség tág fogalom: öt magyar ügyről beszélünk, pedig azt kellene mondani, van két pozitív eset és három eljárási szabálytalanság.

A Kenterisz-ügy után hibázott

- Ön hibázott?
- Egyszer igen. Amikor a két görögöt elmeszelték az elején, össze kellett volna hívnom a doppingérzékeny sportágak vezetőit. Kenteriszék ügye mutatta, hogy itt nemzeti hősökkel sem kivételeznek, azaz ez már nem gyerekjáték: eddig nem ismert zéró toleranciával nézünk szembe. Akkor kellett volna szólnom: mindenki megteheti, hogy visszalép, vagy még egyszer ellenőrizze a kérdőjelesnek vélt sportolóit, kerül, amibe kerül. Ez az egyetlen pont.
- Az egyetlen? A többi más bűne?
- Nézze, miután a minisztérium hatáskörébe utalták a doppingellenőrzést, mi csak kérdezhetünk, mi hozott információkkal dolgozhatunk. Athén előtt jelentették, mind a kétszáztizenhét magyar olimpikont ellenőrizték, és valameny-nyiük mintája negatív. Kint, Athénban Aján Tamás közölte, külön ellenőriztette a súlyemelőket, és ott sem találtak semmit. Annus Adriánt négy nappal a verseny előtt tesztelte a WADA, vért is vettek tőle, ott sem volt gond. Ezek után tényleg derült égből villámcsapásként ért mindaz, ami történt.
- Kis család a miénk, amelyben semmi sem marad titokban. Létezik, hogy nem sejtett semmit?
- Ôszintén mondom, nem volt tudomásom a feljelentő levelekről. Ha tudom, hogy vadásznak rájuk, elrendelem, fokozottabban ügyeljünk mindenre. Így nem érzékeltem a közeledő veszélyt, s abban bíztam, sportolóink komolyan veszik az olimpiai esküjüket. Továbbá abban, hogy mindenkit megérintett a versenyen kívüli ellenőrzések szigora.
- Miért: szigorúak?
- Pontosan erről beszéltem az elmúlt héten Jacques Rogge-gal. Minden fázisában jeleskedünk a doppingharcnak, ám ha a tesztelések nem elég kemények, akkor az ablakon repülnek ki a dollármilliók. Egy biztos, az ellenőrzéseket egészen más alapra fogjuk helyezni Magyarországon is - legalábbis remélem, lesz ráhatásunk erre -, mert az nem mehet tovább, hogy itthon az ellenőrzők többsége rokonságban vagy esetleg túl jó barátságban áll egymással vagy más sportvezetővel. Így csak a munka minél gyorsabb elvégzése lehetett a cél, az athéni történések pedig mutatják, a magyar ellenőrök nem álltak feladatuk magaslatán, különben nem jelentettek volna kétszáztizenhét negatív esetet. Nem mintha Athénban jobb lett volna a helyzet, gondolok az előzetes kontrollok minőségére.
- Az itthoniak alkalmatlanok - vagy csak nem stimmelt valami a munkájuk körül?
- A minisztérium által kiírt közbeszerzési pályázaton nyerte el az ellenőrzés jogát a Magyar Sporttudományos Társaság, igaz, csak egyedül indult. Az ismert nevek alapján úgy vélhettük, nem lesz gond. A mai eszemmel úgy gondolom, minden ellenőr mellé egy független megfigyelőt kellett volna küldeni. ---- - Rogge mennyire morózus? A zéró tolerancia az ő belépésével vált vezérmotívummá, Samaranch a jut is, marad is elv alapján politizált.
- A NOB elnökének bizalma változatlan Magyarország és a MOB iránt. Jövőre eljön Budapestre, hogy közösen ünnepelje velünk fennállásunk száztizedik évfordulóját.
- De hogyan lehet letörölni ezt az irgalmatlan adag sarat?
- Egy spanyol közmondás szerint a dolgok véget akarnak. Az elsődleges cél, hogy ez többé ne fordulhasson elő. Azt mindenesetre remélem, hogy a doppingellenőrzést kézben tartó állami sportvezetők ugyanolyan megújuló szándékkal tervezgetnek, mint mi itt, a MOB-ban. Muszáj így tenni, hiszen a magyar sportba vetett hitet, a csodás sportnemzet képét ásta alá mindaz, ami Athénban történt. A legjobban az fáj, hogy ez volt az első olimpia, amelyet követően a közvélemény nem a nagyszerű bajnokokkal foglalkozott, akik révén a világ tizenharmadik sportnemzete lettünk, akik által példaképeket állíthattunk a magyar fiatalság elé. Most fordult elő először, hogy a MOB-hoz egyetlen kérelem sem érkezett, hogy bármelyik aranyérmest várnák élménybeszámolóra. Megértettem a szövetségi kapitányok végső elkeseredésükben született nyílt levelét, hogy foglalkozzanak végre a bajnokokkal, a helyezettekkel, ne azokkal, akik "produkcióikkal" beárnyékolták a nagyszerű szereplést.
- Reménytelen a helyzet?
- Meggyőződéssel vallom, hogy a legszélesebb körű összefogásra van szükség, amelyből az állami sportvezetés sem maradhat ki, ha már a doppingellenes küzdelmet teljes egészében hozzájuk rendelte a törvény. Felkérem az Olimpiai Bajnokok Klubját, a médiát, a testnevelő tanárokat, a klub és szövetségi vezetőket, hogy mindenki, aki csak tehet valamit, a maga területén próbálja meg a maximumot elérni.

A szponzorok hátat fordítanak

- Megvonható a végső szaldó?
- Samaranch mondta valamikor: a dopping a sport halála. Most módom volt belülről is átérezni ezen kijelentés rettenetes igazát. Néhány szponzorunk a továbbiakban nem hajlandó együttműködni velünk. Az egyik cég német tulajdonosa közölte, a kinti újságokban másról sem olvas, mint a magyar doppingesetekről, akkor minek támogassa a MOB-ot? Megittuk a levét mindannak, ami Athénban történt. Nem csupán a példaképállítás maradt el, de azt sem tudtuk elérni, hogy mindenki örömmel forduljon a sport felé. Hogy amikor a honatyák a költségvetésről döntenek, érezzék, a sport hozzájárult valamivel az országról kialakított pozitív képhez, mindannyiunk egészséges önbizalmához, jókedvéhez. A sport ennyit "tehet" - most ezt nem tudta megtenni. Ugyanakkor rosszul teszi az állam, ha a szponzorok után ő is hátat fordít, mert nem lehet magára hagyni a sportban hatalmas erőfeszítéseket tévő ezernyi civil szervezetet. A nagy dérrel-dúrral összehozott Nemzeti Sporttanács eddig egyszer sem ülésezett, holott a költségvetés mértékét és elosztását a törvény szerint véleményeznie kell. Minthogy azonban még a sportstratégia sincs meg, ezen a fantasztikus módon dilettáns sportbüdzsén nem is kell csodálkozni.
- Ha se pénz, se posztó, akkor például mi lesz a MOB-bal?
- Meghúzzuk magunkat.
- De meddig?
- A 2006-os választásokig. Száztíz éves fennállása során a MOB nem ért meg ilyen megszorításokat, de sportemberek vagyunk, kibírjuk. Kérdés, mi lesz a szövetségekkel és az egyesületekkel - utóbbiakról már senki nem beszél. De át fogjuk vészelni a hátralévő tizenhat hónapot, abban pedig biztosak lehetünk, hogy a pártok a programjaikban fűt-fát ígérnek majd a sporttal kapcsolatban is, és abból valamit majd csak be fognak váltani… ---- Schmitt Pál arról, hogy Athénnak vagy a Fideszben vállalt tisztségének volt szerepe abban, hogy hátrányok érték a magyar sportot:
- Isten őrizzen, hogy olyan nagy fiúnak tartsam magam, aki miatt kockára teszik a magyar ifjúság egészséges jövőképét, hogy rajtam keresztül az egész magyar sportmozgalomnak üzenjenek hadat. Mindössze arról van szó, hogy a kormányzat a programjában a költségvetés egy százalékát ígérte meg a sportnak, sőt az előző miniszterelnök három évvel meg akarta emelni a születéskor várható átlagéletkort, ami elvben a sport további felértékelődését vonná maga után. Ehhez képest megaláztatott egy sor társadalmi szervezet, miközben felhizlalták a Sportfoliót az elmúlt években, amellyel kapcsolatban megjegyezném, annak idején egyedül vezettem egy ennél másfélszer nagyobb szervezetet, a Népstadion és Intézményeit, amelyhez hozzátartozott a mátraházi és a Szabadság-hegyi edzőtábor, a Városligeti Műjégpálya, volt kertészeti vállalatunk, sőt még hizlaldánk is - ehhez képest most mindenüvé ültettek egy vezérigazgatót, titkársággal, gépkocsival, ami kell, óriási a túlfoglalkoztatás (a céget megszüntetik - a szerk.). A sportra fordított pénz aránya pedig visszaesett a költségvetés 0.2 százalékára a beígért egy egészhez képest. De azért csak ennyire, mert ebben még benne van a hárpmnapos Formula-1-et rendező magáncégnek folyósított hárommilliárd, továbbá farizeus módon a rendőrségnek adandó ötszázmillió is, mondván, hogy a lelátókon rend legyen. Sem ennek, sem annak nincs köze a magyar sporthoz, amelynek nyolcszázötvenmilliót juttatnának, ugyanakkor nem is említettem az állami sportvezetőség önmagára fordított bődületes kiadásait. Emellett a Wesselényi-alapítvány és a Gerevich-alapítvány pénzét, amely a magyar élsportolók és edzőik egyetlen valós megélhetési alapja, egyetlen tollvonással megfelezték. ---- A MOB elnöke arról, mekkora árat fizetett a magyar sport:
- Nagyon nagyot. Ráadásul érdemtelenül. Nincsenek példaképek, nincsenek a sportpályák felé tóduló tömegek - így született meg az a sportköltségvetés, amely megalázza a Magyar Olimpiai Bizottságot. Az olimpia utáni jutalmazásból és kitüntetésekből csak a MOB munkatársai maradtak ki, most pedig nullára csökkentették a működési kiadásainkat, s nincs meg az a másfél milliárd, amit korábban mi osztottunk szét. Szintén nincs megemlítve a paralimpia és a mozgássérültek sportja - pedig legalább olyan szinten kellene törődni velük, mint ahogyan jutalmazták őket nemrég -, a jövő évi universiade, továbbá a tizennégy hónap múlva esedékes téli olimpia. Ez a költségvetési terv nem csupán rosszindulatú, erősen megnyirbált, de szakszerűtlen is.