Diego hívei egyházat alapítottak

2004.09.27. 20:37
Címkék
Azt eddig is tudtuk, hogy Diego Armando Maradona neve a labdarúgásban fogalom, sőt az "isteni" elnevezés is járt az argentin zseninek.
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Nem is olyan régóta azonban az isteni szócskát még idézőjelbe sem kell foglalnunk, mivel hivatalosan is megalapították a Diego Maradona Egyházközösséget…
Nem meglepő, argentinok követték el a tettet, a szekta tagjainak a hitvallása pedig az egyik alapító, Alejandro Verón szerint így hangzik: "Diego az Isten. Elménk számára Krisztus az úr, míg a szívünknek az »isteni«: Diego."
Érdekes módon Diegót Krisztus fölé helyezik a hívek. Az egyháznak külön időszámítása is létezik, amely nem Jézus születéséhez igazodik - Diego világrajöttétől datálódnak a világ dolgai (D. D. a nyelvükön annyit tesz, mint Después Diego, vagyis Diego után). Így, akárhogy is számolunk, a közösség tagjai ez évben 43-at írnak.

Fotógaléria:

Az egyház egyik tagja, bizonyos Sergio Martin azt is megfogalmazta, mely hitvallás szerint él, mint hívő: "Én Diegóval gondolkodom, érzek, és létezem. Nekem ő a minden, egy élő legenda."
Az egyházközösség tagjai jórészt argentinok, igaz, az új hit világszerte szélsebesen terjed: már az interneten is lehetséges a felvételi kérelem eljuttatása a kör számára, s a sikeres belépéshez csupán két feltételnek kell megfelelnie a jelentkezőnek: csodálja Maradonát (ez evidens), és római katolikus vallású legyen. Drogoznia nem kötelező az érdeklődőknek…


Korábbi írásaink Maradonáról:

Maradona egy hét után újra kórházba került
Maradona golfpályán járt
Maradona köszönőlevele
Maradona oxigénmaszkban
Maradona egyedül lélegzik
Nincs javulás
Maradona gépen maradt
Javult Maradona állapota
Maradona életveszélyben
Maradona életveszélyben
A Bocán nem fogott a mágia
A szegénységtől a világhírig
Maradona-múzeum nyílik
Kishírek: Maradona kommentál
Bilardo hívja Maradonát
Argentína - Maradona lesre futott
Maradona Olaszországban
Diego keményen kritizál
Maradona és az emlékek
Maradona a világbajnokságok legjobbja
Legfrissebb hírek

NB II: Diósgyőri VTK–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
7 perce

Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

F1
1 órája

Serie A: a hatodik vereség után menesztette edzőjét az újonc

Olasz labdarúgás
1 órája

„Igazi csoda vagy” – Babos Tímea édesanya lett

Tenisz
1 órája

Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

Csupasport
1 órája

NS-infó: több tízmillió forinttal tartozik a Csíkszereda – a Kecskeméti TE fizetési felszólítást küldött

Légiósok
1 órája

Japánban foglalta keretbe kiemelkedő 2026-os szereplését a magyar triatlonos

Egyéb egyéni
1 órája

Az egyik legbefolyásosabb ellenőrt kapta a magyar játékvezető a Konferencialigában

Konferencialiga
1 órája