Margl látványos ugrásai

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2004.05.23. 22:19
Címkék
Akárcsak szombaton, vasárnap is viharos szél zavarta az indulókat az Iharos-pályán az egyetemi és főiskolai országos bajnokságon, amelyen meghívott versenyzők is rajtolhattak.
A jobb eredményeket az utóbbiak érték el, a gerelyhajító Horváth Gergely például 78.45 méterrel lett első. A legnagyobb várakozás a férfi távolugrást előzte meg, mert a mezőnyben ott volt Margl Tamás, aki kedden Tatabányán alig belépett ugrásokkal többször is túlszárnyalta az olimpiai nevezési szintet (805).A TSC-Geotech versenyzője ezúttal is látványosan kezdett, és – igaz, nagy hátszéllel és kicsit belépve – a 820 centiméteren is túlrepült. Az ezt követő öt ugrása közül az utolsó volt a legnagyobb (783), s ennél a kísérleténél a szél sebessége is a megengedett határon belül volt. "Az összevissza fújó szél nagyon zavart – magyarázta Margl. – Hiába mentem egyre hátrébb és hátrébb, mindig túl közel voltam a deszkához, így a nekifutásom végét eltotyogtam. Nem vagyok elégedett, bár azt hiszem, ilyen hidegben 783 centimétert ugrani nem rossz teljesítmény. Úgy érzem, most már álmomból felkeltve is tudok 780-at, ezért remélem, hogy hamarosan az olimpiai nevezési szintet is teljesítem." ---- E ---- F
Legfrissebb hírek

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
3 perce

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 perce

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
19 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
47 perce

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
47 perce

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
51 perce

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
58 perce

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
1 órája