Atlétika: Varga - saját pénzen

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.01.28. 22:29
Címkék
Bő háromhetes edzőtáborozás után tegnap hazaérkezett Dél-Afrikából országos csúcstartó középtávfutónőnk, Varga Judit, és máris jelezte: a hét végi stuttgarti verseny 800 méteres számában teszteli először a formáját, majd hetente megismétli ezt.
"Jól éreztem magam, és azt hiszem, jó munkát is végeztem a füves pályákon. A legfontosabb persze az, hogy sérülésmentes vagyok – mondta a márciusi budapesti fedett pályás világbajnokságra készülő atlétanő. – Már második alkalommal voltunk Potchefsroomban, ahol most is nagyon jó volt az idő. Igyekszem minél kevesebbet fedett pályán edzeni, ugyanis már nem vagyok nagyon fiatal, a lábamnak nem tesznek jót az éles kanyarok. Az edzőtáborozás elején hosszabb, résztávos edzéseket végeztem, a végén a speciális munkán volt a hangsúly, amit már nagyon élveztem."Edzője, Babinyecz József szerint Varga kitűnő formában van, és a futónő is megerősítette: a világbajnokságon szeretne az első hat közé kerülni. "Sikerülnie kell, hiszen nagyon sok pénzt fektettem a felkészülésbe – folytatta. – Bár a világbajnokság miatt állítólag kiemelten támogatják a felkészülésünket, a szövetség csupán kétszázezer forinttal járult hozzá az utamhoz. Ugyanakkor csak a repülőjegy és a biztosítás kétszázötvenezerbe került. Már majdnem egymillió forintot költöttem a felkészülésemre, pedig korábban sohasem kellett a saját zsebembe nyúlnom. A bántó az, hogy Potchefsroomban rengeteg más atléta is edzőtáborozott, de a csehek, a lengyelek, a dánok, az olaszok, és a többiek mind állami költségen voltak ott."
Legfrissebb hírek

Superliga: Metaloglobus–Csíkszereda

Minden más foci
22 perce

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
22 perce

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
40 perce

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
46 perce

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
1 órája

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
1 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
1 órája

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik