Párizs bajnokai Budapesten

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.01.21. 21:14
Címkék
Napról napra nő a részt vevő országok száma, a pillanatnyi állás szerint 142 nemzet küldi el atlétáit Budapestre, a március 5. és 7. közötti fedett pályás világbajnokságra. A jelenlegi adatok szerint 1350 résztvevője lehet a versenyeknek  ennyien még sohasem indultak fedett pályás vb-n , de a tapasztalatok szerint az előzetesen benevezettek húsz százaléka végül nem indul.
Az már biztos, hogy rajtol a világ eddigi legjobb tízezres futója, az etióp Haile Gebrselassie, aki 3000 méteren szeretné megvédeni világbajnoki címét, s itt lesz a verhetetlen női 800-as, a mozambiki Maria Mutola. Abban egyelőre csak reménykedhetünk, hogy láthatjuk a világ leggyorsabb futónőjét, a szülés után visszatérő Marion Jonest, aki február 6-án New Yorkban lép először pályára, ezt követően Európába repül, majd február végén az amerikai bajnokságon vívhatja ki a vb-részvétel jogát.A párizsi világbajnokok közül többen készülnek Budapestre. A kanadai Perdita Felicien óriási meglepetésre győzött 100 méteres gátfutásban a francia fővárosban, s most bizonyítani szeretné, hogy nem véletlenül szerezte meg az aranyérmet. Az orosz hármasugró, Tatjana Lebegyeva is biztosra mondta részvételét, ám honfitársa, a rúdugró Szvetlana Feofanova lehet, hogy kihagyja a versenyt. A pálya építése február 19-én kezdődik, négy nappal később pedig már versenyt rendeznek a Budapest Sportarénában. A nyílt országos bajnokságon nem csak az atléták izgulnak majd, a rendezők és a Magyar Televízió számára is főpróbát jelent az esemény. A szervezőbizottság is átköltözik a helyszínre, ettől kezdve folyamatosan érkeznek a vb lebonyolításában részt vevő cégek (Seiko, Epson) képviselői és a technikai felszerelések.A rendezőknek a legapróbb részletekre is figyelniük kell. Az eredményhirdetéseknél elhangzó himnuszokat és országonként két zászlót a nemzetközi szövetség hozza. Az utóbbiak egyikét a csarnok díszítésére használják, a másikat vonhatják fel, ha az ország versenyzője dobogóra áll. Csakhogy előfordulhat, hogy egy nemzetnek két versenyzője is érmet nyer, ebben az esetben szükség lehet egy harmadik lobogóra. A nagy országok esetében ez nem jelent gondot, hiszen a zászlaik a Sportfolió Kht. raktáraiban is megtalálhatók, a sok-sok kis nemzet lobogójából viszont a rendezőknek varratniuk kell egyet-egyet.
Legfrissebb hírek

Superliga: Metaloglobus–Csíkszereda

Minden más foci
14 perce

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
14 perce

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
32 perce

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
38 perce

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
1 órája

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
1 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
1 órája

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik