Asztalitenisz: A "Stat” az elődöntőért játszik

SZ. M.SZ. M.
2003.12.04. 20:36
Címkék
Kisebb szünet után a hétvégén ismét az európai kupasorozatokra koncentrálnak az asztaliteniszezők, hiszen a BEK-ben a Statisztika, az ETTU-kupában pedig a BVSC férfi- valamint a Postás-Matáv SE és a BSE női csapata lép asztalhoz.
A huszonötszörös BEK-győztes Statisztika előtt sűrű napok állnak, mivel a Marczibányi tériek pénteken Lengyelországban, a KTS Tarnobrzeg otthonában lépnek asztalhoz a negyeddöntő első mérkőzésén, vasárnap délelőtt Budapesten pedig már a visszavágót is lejátsszák."A második mérkőzésre január elején, néhány nappal szilveszter után került volna sor, ám a lengyelekkel együtt sokkal jobb megoldásnak gondoltuk, hogy most három napon belül lejátsszuk a két mérkőzést – magyarázta Fülöp István, a Statisztika szakvezetője. – Nagyon reméljük, hogy ez nem befolyásolja az eredményességünket, mert természetesen eszünkbe sem jut, hogy nem kerülünk be az elődöntőbe. Már pénteken este az első, lengyelországi mérkőzésen szeretnénk nyerni, s ezáltal olyan előnyhöz jutni, aminek birtokában a visszavágón nem érhet meglepetés bennünket. Bízok benne, hogy kettős győzelemmel vesszük ezt az akadályt is.”
Gyôr vb-re készül

GYÔR. A FISU (Nemzetközi Egyetemi, Fôiskolai Sportszövetség) döntése alapján 2004. szeptember 1-5. között Gyôr adhat otthont a 15. asztalitenisz egyetemi, fôiskolai világbajnokságnak. Már megalakult a vb szervezôbizottsága, amely elsô ülése után tájékoztatta a sajtó képviselôit. A város jövô évi nemzetközileg is kiemelkedô rendezvényének házigazdája a Széchenyi István Egyetem, színhelye az egyetem új sportcsarnoka lesz. Miután közvetlenül az athéni olimpia után kezdôdik a világbajnokság, ezért az életkori sajátosságok alapján várhatóan több, az olimpián is indult versenyzô áll majd rajthoz a vb-n, amelyre a szervezôk öt földrész 25 országának versenyzôit várják. Az esemény fôpróbájaként április végén ugyancsak Gyôrött kerül sor az asztaliteniszezôk 2004. évi egyetemi, fôiskolai országos bajnokságára. (H. B.)

Az edző bizakodó szavait alátámasztani látszik, hogy a Bajnokcsapatok Európa-kupájának tavalyi sorozatában is megmérkőzött a két együttes, s akkor mindkét alkalommal a Statisztika győzött 3:1-re. Ami a mostani összecsapást illeti, Fülöp csak a pénteki találkozó előtt dönt arról, hogy a Boros Tamara, Fazekas Mária, Molnár Zita, Póta Georgina négyesből kinek szavaz majd bizalmat, ám – mint mondta – bárki is játszik, már az "odavágón” is mindenképpen a győzelemre törekednek. Még annak tudatában is, hogy a péntek esti öszszecsapás házigazdái várhatóan egy kínai idegenlégióst is bedobnak a magyar bajnokcsapat ellen, aki azért valamelyest megnehezítheti Borosék dolgát.
A kontienens második számú sorozatában, az ETTU-kupában még csak a nyolcaddöntőket rendezik meg a hét végén, s az itt érintett három magyar együttes közül mindössze a Postás-Matáv SE női csapata játszik itthon: a zuglóiak a Centro Natico Mataro Quadis együttesét fogadják, s remélhetőleg nem okoz gondot Lovaséknak a spanyolok legyőzése. A papírforma legalábbis a Postás sikerét ígéri, kellemetlen meglepetésnek számítana, ha elmaradna a továbbjutás. Nehezebb helyzetben van viszont a BSE női gárdája, amely a francia USO Mondeville otthonában vendégeskedik, s a BVSC férficsapata sem egy könnyed péntek esti kiruccanásra számíthat az olasz TT Castelgoffredo vendégeként.
Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
25 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
46 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája