Belviszály riói segítséggel

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2003.11.14. 22:04
Címkék
Rohonyi Tamás, a Brazil Nagydíjat szervező társaság igazgatója megnyugtatta az interlagosi futam jövőjéért aggódókat, és elmondta, hogy nem fenyegeti veszély a 2004-es idény záró futamát. A hét elején egy magas rangú Sao Pauló-i bíró pénzpocsékolásnak nevezte a versenyt, és azonnali hatálylyal betiltotta a pályán folyó munkálatokat.
"Ennek az ügynek nagyobb a füstje, mint a lángja. Nincs olyan bíró, aki érvényteleníteni tudna egy érvényes és törvényes szerződést, amely ebben az esetben tizennégy éve él” – mondta Rohonyi az Autosport magazinnak. A versenyt 1989-ig a Rio de Janeiró-i Jacarepagua-versenypályán rendezték, aztán Luiza Erundina, Sao Paulo akkori főpolgármester asszonya kiharcolta, hogy átvigyék a futamot Sao Paulóba. Rossz nyelvek szerint Joao Andrés de Vincenzo bíró a rióiak bérence, és csak a nagydíj visszahelyezése miatt robbantotta ki a botrányt.A hivatalos indoklás szerint egyébként azért kötöttek bele a nagydíj szervezőibe, mert még mindig nem hozták nyilvánosságra a 2000-es viadal anyagi részleteit. A helyi önkormányzat kimutatása szerint a verseny turisztikai szempontból 57 millió fontos hasznot termelt, de ez nem hivatalos adat. "Már készül a költségek részletes kidolgozása, és rövidesen hivatalos formában is megmutatjuk, hogy a nagydíjra fordított befektetés csak töredéke annak a haszonnak, amelyet a város a Formula–1-es hétvégén termel” – mondta Rohonyi.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
35 perce

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
1 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
1 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
1 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
1 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2 órája