Szökevény sikere a Vueltán

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
2003.09.25. 22:44
Címkék
Darabokra szakadt a mezőny a Spanyol körverseny 18. szakasza során, amelynek befutójánál a spanyol Pedro Diaz Lobato örülhetett, a Paternina menője 44 másodperccel előzte meg szökevénytársait.
A mezőnyhajrát a német Erik Zabel nyerte az olasz Alessandro Petacchi előtt, az összetett élcsoportjában azonban nem változott a helyzet, továbbra is a spanyol Isidro Nozal viselheti az aranyszínű trikót.Sikeres szökéssel ért véget a Bolgár körverseny negyedik szakasza is, ezúttal ketten tudtak előnnyel célba érni. Rohtmer Balázs négy szakasz után a harmadik helyen áll az összetettben. "Nem sokkal a rajt után meglépett két versenyző, ők harminc másodperccel a mezőny előtt célba is értek. Az üldözést ezúttal a bolgár csapat vezette, ők védik a sárga trikót. Az egyik szökevény öt másodperccel elém került az összetettben” – foglalta össze a történteket a GS Miche magyar profija. 58. Vuelta a Espana
18. szakasz, Las Rozas–Las Rozas (143.8 km): 1. Pedro Diaz Lobato (spanyol, Paternina) 3:07:47, 2. Zaballa (spanyol, Kelme) 44 mp h., 3. Arrieta (spanyol, iBanesto.com) azonos idővel, 4. Schweda (német, Bianchi) a. i., 5. Garcia Acosta (spanyol, iBanesto.com) a. i., 6. Isasi (spanyol, Euskaltel) a. i., 7. Horrach (spanyol, Milaneza) 47 mp h., 8. Laguna (spanyol, Relax) 52 mp h., 9. Quesada (spanyol, Kelme) 56 mp h., 10. Zabel (német, Telekom) 58 mp h., 11. Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) a. i.
Az összetettben: 1. (aranyszínű trikóban) Isidro Nozal (spanyol, ONCE) 61:20:42, 2. I. Gonzalez De Galdeano (spanyol, ONCE) 3:03 p h., 3. Heras (spanyol, US Postal) 3:09 p h., 4. Beltran (spanyol, US Postal) 5:16 p h., 5. Valverde (spanyol, Kelme) 5:20 p h., 6. Mancebo (spanyol, iBanesto.com) 6:27 p h., 7. Rasmussen 7:29 p h., 8. L. Perez (spanyol, Cofidis) 8:51 p h., 9. U. Osa 8:57 p h., 10. Cardenas (kolumbiai, Labarca) 9:28 p h.
Következik: 19. szakasz, La Vega de Alcobendas–Collado Villalba (164 km). Tv: Eurosport, 15.00 (élő). Internet: www.lavuelta.com

Circuit Franco-Belge
(2.3-as kategória, Belgium)

1. szakasz, Mons–Lessines (175 km): 1. Gerben Löwik (holland, BankGiroLoterij), 2. Capelle (belga, Lan), 3. Mattan (belga, Cofidis)

51. Coppa Sabatini
(1.2-as kategória,
Olaszország, 197.7 km)

A végeredmény: 1. Paolo Bossoni (olasz, Vini Caldirola) 4:59:21, 2. Paolini (olasz, Quick Step-Davitamon) a. i., 3. Celestino (olasz, Saeco) a. i.
Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
19 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
23 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
34 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
42 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája