Vitorlázás: Széthullott a Pleasure

Cs. B.Cs. B.
2003.09.02. 20:37
Címkék
Ijesztő hírek érkeztek a Garda-tavi Gorla-kupáról, amelyen több magyar egység is rajthoz állt. A vasárnapi verseny végére ugyanis óriási vihar kerekedett, amely során öt ember eltűnt és több hajó elsüllyedt.
A 20 millió forintot érô Pleasure rögtön a felújítását követôen a szeméttelepre került (Fotó: Tumbász Hédi)
A 20 millió forintot érô Pleasure rögtön a felújítását követôen a szeméttelepre került (Fotó: Tumbász Hédi)
A 20 millió forintot érô Pleasure rögtön a felújítását követôen a szeméttelepre került (Fotó: Tumbász Hédi)
A 20 millió forintot érô Pleasure rögtön a felújítását követôen a szeméttelepre került (Fotó: Tumbász Hédi)
A 20 millió forintot érô Pleasure rögtön a felújítását követôen a szeméttelepre került (Fotó: Tumbász Hédi)
A 20 millió forintot érô Pleasure rögtön a felújítását követôen a szeméttelepre került (Fotó: Tumbász Hédi)
A rendezők erre azonnal hírzárlatot rendeltek el – az esemény honlapján azóta sincs érdemleges információ… Pedig időközben kiderült, nincs halálos áldozata a Gorlának, vagyis az eltűntek szerencsésen megkerültek, viszont harminc embert kisebb-nagyobb sérülésekkel kórházba kellett szállítani.
A mieink közül a Csimborasszó volt az egyik hajó, amely pórult járt, ugyanis menet közben "elhagyott” egy vitorlázót a fedélzetéről, ám később az illető – ha nem is a hajón, de – szerencsésen partot ért. A másik károsult pedig az újonnan felújított Libera, a Pleasure lett, amelynek ez volt a költséges helyreállítást követő első versenye. A Brencsán Ábel kormányozta hajó, amely a Libera osztályban harmadik, az összetettben a negyedik helyen végzett, ugyanis a befutást követően a 8-as, 9-es erősségű, tomboló szélben (megközelítőleg 120 kilométer/órás) egy sziklának sodródott, s atomjaira hullott. Mint a nagyjából 20 millió forintot érő vitorlás legénysége elmondta, a hajót egy gyorsan érkező segítség talán meg tudta volna menteni, ám a motorosok érthetően a vízbe esett versenyzőkkel foglalkoztak, így a Pleasure pályafutása végül egy szeméttelepen ért véget.
Sovány vigasz, hogy legalább egy kategória-bronzéremmel búcsúzott…
Brencsánék a veszteség ellenére nem akarják kihagyni a hétvégi hagyományos tókerülő versenyt, az ugyancsak Garda-tavi Centomigliát, amelyen az Azzardissimóval, a másik hazai Liberával kívánnak indulni.
A Gorlán egyébként rekordidő alatt – három óra – az ugyancsak Libera osztályba tartozó olasz Clandes Team ért elsőként célba, megelőzve az osztrák Principessát és a a brit Full Pelt.

Gorla nemzetközi túraversey, Garda-tó
Abszolút vélgeredmény: 1. Clandes Team (olasz), 2. Principessa (osztrák), 3. Full Pelt (angol), 4. Pleasure (magyar, kormányos: Brencsán Ábel)

Soling Eb, Garda-tó
Az állás 1 futam után (a magyarok eredményei): …2. Gyenese Balázs, Vezér Károly, Mónus Gyula (magyar), 3. Wossala György, Németh Károly, Kovácsi László (magyar)

Női kalóz országos bajnokság, Csopak
Bajnok (7 futam alapján): Gősi Kata, Kámán Csilla (FVE) 11.0, 2. Magyar Ildikó, Hirschler Judit (MMC, FVE) 13.0, 3. Buda Júlia, Solymos Dóra (Balatonfüredi Yacht Club) 17.0, 4. Hónig K., Udvardy N. P. (EGIS) 26.0, 5. Ormos, Szentesi (FVE) 28.0, 6. Sabján, Vermes (Balatonfüredi Yacht Club) 29.0

470-es masters-világbajnokság, Tihany
Az állás 7 futam után: 1. Nyári Zsolt, Csury Zoltán (magyar) 10.0, 2. Saeger, Gluschke (német) 2.01, 3. Takács Péter, Viharos Zsuzsanna (magyar) 33.0, …6. Regős Attila, Rutai István (magyar) 41.0, …10. Czégai László, Czégai Péter (magyar) 55.0, 11. Téglás Csaba, Dolmányos Gábor (magyar) 57.0, 12. Fináczy Péter, Sellei Andor (magyar) 58.0, …15. Csőregh Zoltán, Zsembery Kinga (magyar) 70.0, 16. Hegedűs Tibor, Hegedűs Léna (magyar) 77.0, 17. Molnár Csaba, Elefánty Zoltán (magyar) 91.0, …19. Regős Roland, Szabolcs János (magyar) 102.0, 20. Fodor Péter, Sipos Péter (magyar) 106.0, …22. Fináczy György, Takács Viktor (magyar) 114.0, 23. Bauer Róbert, Szörényi Ernő (magyar) 129.0
Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
19 perce

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
19 perce

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
29 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
42 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
43 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája