Gosztola: így kell visszatérni

Cs. B.Cs. B.
2003.08.17. 21:01
Címkék
Az egykori válogatott versenyző, Gosztola Tibor hosszú kihagyás után nyáron tért vissza  jászberényi színekben  a lőtérre, s nem kellett sokat várnia az első jelentősebb eredményre sem, a hazai pályán megszerezte a skeet bajnoki címet.
Az ezüstéremért ellenben igazi küzdelem alakult ki Kári József, Lipcsik István és Turák György között, végül a szétlövés az utóbbi javára döntött, míg a címvédő Kárinak ezúttal be kellett érnie a negyedik hellyel.A junioroknál sem sikerült a címvédés, ifjabb Zarándok János ugyanis ha egy koronggal is – 109-es eredménye egyébként egyéni csúcs –, de megelőzte a tavalyi első Bokor Bálintot."Elsősorban ifjabb Zarándok János teljesítményét emelném ki, hiszen mindössze egy éve versenyez, és máris megkaparintotta az Európa-bajnokság után érthetően kissé fáradt Bokor Bálinttól a junior-aranyérmet. De a felnőtt győztes, Gosztola Tibor eredménye is szép, különösen ha azt vesszük, hogy jó pár év kihagyás után ez az első nagyobb versenye” – értékelt Vasvári Erzsébet szakágvezető.Skeet ob, Jászberény

Férfiak (125 korong). Bajnok: Gosztola Tibor (Jászberényi PLE, edző: Nagy Varga Géza) 142 (117), 2. Turák György (Honvéd Bolyai SE) 140/4 (115), 3. Lipcsik István (SELE) 140/2 (118), 4. Kári J. (Honvéd Bolyai SE) 140/1 (117), 5. Szintai M. (Tatabánya VLK) 137/3 (116), 6. Kupai A. (Dabasi SC) 137/2 (114). Csapat. B: Honvéd Bolyai SE (Turák György, Kári József, Ihász János, e: Vasvári Erzsébet) 332, 2. Jászberényi PLE (Gosztola Tibor, Nagy Varga Géza, ifj. Nagy Varga Géza) 317, 3. Tatabánya VLK A (Szintai Miklós, Palkó Gábor, Scherb István) 311, 4. Tatabánya VLK B 285
Juniorok. Fiúk (125). B: ifj. Zarándok János (Tatabánya VLK, e: Vasvári Erzsébet) 110, 2. Bokor B. (SELE) 109, 3. Széles B. (Honvéd Bolyai SE) 92
Legfrissebb hírek

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
11 perce

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
13 perce

Amorim rotálva nyerne, Nagy Ádám bizonyítana a San Siróban – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
15 perce

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
45 perce

Sótonyi László szeretné, ha már az első meccsen harapna és szenvedéllyel hajtana a csapata

Kézilabda
50 perce

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Kokó ötlete a Papp-kupa

Ökölvívás
1 órája