Dárdai a helyettes

2003.07.11. 21:40
Címkék
Michael Preetz, a Hertha BSC támadója tavasszal bejelentette, abbahagyja a futballt, és a berlini klub menedzsmentjének tagja lesz. Visszavonulásával csapatkapitány nélkül maradt a gárda, és a Hertha játékosai az ausztriai edzőtáborban megválasztották az új "főnököt.
A német Marko Rehmer és a holland Dick van Burik mellett a magyar válogatott középpályása, Dárdai Pál volt a jelölt. Dárdai a tavasszal egy alkalommal már kivonulhatott csapata élén a pályára, de most hivatalosan is jelölték a tisztségre. "Egyhangúlag Dicket választottuk meg csapatkapitánynak – mondta Dárdai. – Nem vagyok csalódott, azt gondolom, e tiszttel meglehetősen sok kötelezettség jár, a második helyet is nagyon megbecsülöm. Mivel két védőről van szó, az eltiltások, sérülések miatt szerintem lesz elegendő lehetőségem arra, hogy a szalagot a karomra húzzam. Névtelen fiatalként, a keret talán harmincadik játékosaként kerültem ide, és most a srácok a második embernek szavaztak meg, azt hiszem, erre büszke lehetek. Azzal azonban tisztában voltam eddig is: noha csapatkapitánynak lenni kétségkívül nagy megtiszteltetés, a beosztás a futballtudást nem befolyásolja, sem jobb, sem roszszabb játékos nem lettem a szavazás után, mint voltam előtte. Ahhoz, hogy bekerüljek a csapatba, továbbra is keményen dolgozni kell, hibáznék, ha másként gondolnám, és most elégedetten hátradőlnék.”Király Gábor, a Hertha másik magyarja már csütörtökön megkapta a saját elismerését, Dieter Hoeness menedzser közölte, szívesen meghosszabbítanák újabb két évvel a szerződését. "A Herthának 2003. december harmincegyedikéig kell jeleznie, élni kíván-e az opciós jogával. A jelek szerint élni fog vele, megtisztelő, hogy a nemzetközi porondon rendszeresen szereplő csapat ajánlott nekem ilyen lehetőséget. Nem tudom, minek köszönhető ez a sietség, arról hallottam, hogy érdeklődtek irántam angol csapatok, de velem senki sem tárgyalt. A mostani a hetedik idényem lesz a gárdánál, emlékezetesen rossz szezonom nem volt, talán ennek köszönhető, hogy folyamatosan számítanak rám” – mondta lapunknak a válogatott kapus.
Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid ezüstérmes 3 km-en a cancúni vk-viadalon

Úszás
3 perce

Buzek László: Évi 8 milliárdból előbbre kellene tartanunk

Röplabda
13 perce

Román Superliga: kevés helyzet, nulla gól Csíkszeredában

Minden más foci
13 perce

Cselgáncs: hetedik helyen végzett a magyar válogatott a vegyes csapat Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
40 perce

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
56 perce

Pető Milán szabarúgásaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
1 órája

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
1 órája