Simóka és Füri is döntős

2003.05.30. 21:18
Címkék
Pénteken a selejtezővel Varsóban megkezdődött az idény harmadik női Világkupa-versenye, amelyen a magyar színeket a világbajnok csapat két tagja, Simóka Bea és Füri Csilla, valamint Szatmári Adrienn képviseli.
A viadalon igen erős mezőny gyűlt össze, a menők közül csupán a vírusfertőzéssel bajlódó Vörös Zsuzsanna hiányzik. A mieink közül Simóka és Füri továbbjutása egy percig sem forgott veszélyben, ám Szatmári sorsa a két gyenge technikai szám (150 körös lövészet, 804 pontos vívás) miatt megpecsételődni látszott. A fiatal versenyző utána hiába nyerte meg az úszást, és futott hatalmasat, ezzel a 25. helyről a 17. helyre ért fel. Ám mivel a csoportokból 16-16-an lehetnek a vasárnapi döntő résztvevői, ez kevés volt az üdvösséghez. Csupán négy ponton, azaz egy másodpercen múlt a továbbjutása. Női Világkupa-verseny, selejtező, Varsó (23 ország, 63 versenyző)
A csoport: 1. Kim Raisner (német), 2. Simóka Bea (magyar), 3. Muratova (orosz), …5. Füri Csilla (magyar). B csoport: 1. Paulina Boenisz (lengyel), 2. Harland (brit), 3. Maloszyc (lengyel),… 17. Szatmári Adrienn (magyar) – kiesett
Legfrissebb hírek

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
12 perce

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
31 perce

NL: Palmer nincs, a Bellingham-fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
33 perce

Rosta Miklós a fiatalokról: Mindenki remekül szállt be a meccsbe, gratulálok nekik!

Kézilabda
45 perce

Rengeteg továbbjutási variáció maradt a Falco négyesében

Kosárlabda
48 perce

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
1 órája

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
1 órája