Lovassport: Ulrich egyelőre második

2003.05.30. 21:12
Címkék
A díjhajtással kezdődött Vecsésen a nemzetközi egyes-, kettes-, és négyesfogathajtó-verseny, amely a világbajnokságra készülő kettes fogatosoknak a második válogatója is egyben. A mindössze négy indulót számláló egyes mezőnyben a dabasi Szilágyi Zsolt nyert a nyitónapon, míg a húszfős kettesfogat-hajtóknál a díjhajtás specialistája, az ötszörös világbajnok Lázár Vilmos fantasztikusan jó eredménnyel (35.84 hibaponttal) végzett az élen csapatvilágbajnok társa, Nyúl Zoltán előtt. Az idősebb Lázár fivér előnye nem teljesen öt pont vele szemben. Ugyanakkor harmadikként a szintén világbajnok testvéröccs, Lázár Zoltán végzett. A négyeseknél a nyolc résztvevőből a két év kihagyás után visszatérő technotextes egykori kettesfogathajtó-világbajnok, Kecskeméti László 44 hibapontos hajtással lett első, mögötte azonban mindössze 0.64 hibaponttal van lemaradva a svájciak világelsője, Werner Ulrich, így a szombati maratonhajtásban kettejük párbaja igen izgalmasnak ígérkezik.Nemzetközi egyes-, kettes- és négyesfogathajtó-verseny, Vecsés
Egyes fogatok (4 induló): 1. Szilágyi Zsolt (Dabas) 62.6 hibapont, 2. Tóth I. (Kiskunfélegyháza) 64.4, 3. Fábián (Gyula) 70. Kettes fogatok (20): 1. Lázár Vilmos (Gödöllő Lázár Lovaspark SE) 35.84, 2. Nyúl (Kecskemét Hírös LK) 40.32, 3. Lázár Z. (Gödöllő Lázár Lovaspark SE) 43.04. Négyes fogatok (8): 1. Kecskeméti László (Technotext SE) 44.00, 2. Ulrich (svájci) 44.64, 3. ifj. Dobrovitz (Vecsés) 52.48

4. Viessmann-kupa nemzetközi lovastusaverseny, Nagykanizsa
Díjlovaglás. A0 amatőr kategória: 1. Sági Judit, Simlis nevű lován 62.40 hibapont, 2. Sereg, Ouzo n. l. 62.80, 3. Janik, Bajna n. l. 69.10. A0 előkezdő kategória: 1. Schaller Gábor, Porthos n. l. 55.26 , 2. Nagy, Igor n. l. 57.24, 3. Szikszai, Kaskade n. l. 58.42. CIC** kategória: 1. Herczegfalvi Tibor, Grizly St. Johns n. l. 61.96, 2. Schaller, Ígéret n. l. 65.54, 3. Kajzinger, Gidran Roletti n. l. 72.39. CNC** kategória: 1. Nagy Zsuzsanna, Unex Mandragóra n. l. 63.60
Legfrissebb hírek

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
12 perce

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
31 perce

NL: Palmer nincs, a Bellingham-fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
33 perce

Rosta Miklós a fiatalokról: Mindenki remekül szállt be a meccsbe, gratulálok nekik!

Kézilabda
45 perce

Rengeteg továbbjutási variáció maradt a Falco négyesében

Kosárlabda
48 perce

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
1 órája

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
1 órája