Hírek a nemzetközi labdarúgás világából

Vágólapra másolva!
2003.05.30. 22:26
Címkék
Balakov elbúcsúzott

NÉMETORSZÁG. Negyvenkétezer néző előtt búcsúzott el a Bundesligától Kraszimir Balakov, a VfB Stuttgart 93-szoros bolgár válogatott labdarúgója. A Gottlieb Daimler-stadionban csütörtök este rendezett gálameccsen a klaszszis által összeállított csapat 6–0-s félidő után 8–7-re nyert a klub jelenlegi és korábbi játékosaiból verbuvált gárda ellen. "Mindenkinek köszönöm, aki itt volt. Furcsa érzéssel töltött el ez a találkozó, mégis örülök neki. Azt hiszem, a megfelelő időben léptem le a Bundesliga színpadáról” – nyilatkozta az ünnepelt, aki mindkét együttesben játszott egy-egy félidőt. A gálán többek között Dunga, Bebeto, Klinsmann, Hässler és Buchwald is fellépett.

Gálamérkőzés
Balakov-All Stars–VfB Stuttgart Dream Team 8–7 (Klinsmann, Bebeto 2-2, Penev, Balakov, Szirakov, Lecskov, ill. Bobic 3, Amanatidisz, Raducioiu, Jorginho – öngól, Balakov)

Romário ismét a Fluban

BRAZÍLIA. Romário mindenben megegyezett egykori klubjával, így a labdarúgó újra a Fluminense játékosa lett. A 37 éves csatár március elején Katarba igazolt, de jobbára kispadozott, mindössze három mérkőzésen kapott lehetőséget a bajnokságban. "Minden rendben, újra a mi játékosunk. A papírokat napokon belül aláírjuk” – nyilatkozta a Fluminense szóvivője. A hazatérés tulajdonképpen nem jelent szenzációt, a támadó ugyanis korábban megígérte: legkésőbb júniusban visszatér, és itt fejezi be a pályafutását.

13.3 millió euró hiányzik

GÖRÖGORSZÁG. A görög pénzügyminisztérium 13.3 millió euró eltűnése miatt feljelentette Makisz Pszomiadiszt, az AEK korábbi elnökét. A januárban távozott vezető a klub edzőközpontjának felújítására vette fel az összeget, a munkálatok azonban el sem kezdődtek, a pénznek nyoma veszett.

Halálos közúti baleset

HORVÁTORSZÁG. Közlekedési balesetben péntek délelőtt életét vesztette három fiatal horvát labdarúgó. A 23 éves Silvester Sabolcki, a 24 éves Krunoslav Sabolic és a 20 éves Kristijan Kitner együtt utazott, amikor Varasd közelében bekövetkezett a tragédia.

A herceg segítőkész

FRANCIAORSZÁG. Albert monacói herceg kijelentette: családjával együtt mindent megtesz annak érdekében, hogy a miniállam csapatát ne zárják ki a francia bajnokságból (a kedvezőtlen döntés első fokon szerdán már megszületett). A herceg közvetlenül nem adhat pénzt, de közbenjárásával szerezhet befektetőt – banki körökből állítólag 30 millió euróra, a BL-részvétel révén 15 millióra számíthat az 53 milliós adósságot felhalmozó csapat.

Kijev és Varsó tervei

EURO 2012. Az Ukrán Labdarúgó-szövetség sajtóközpontjának tájékoztatója szerint Ukrajna és Lengyelország a 2012-es Európa-bajnokság rendezésére közös pályázatot nyújt be. A két ország labdarúgó-szövetségeinek elnökei, Hrihorij Szurkisz és Michal Listkiewicz Manchesterben a Bajnokok Ligája fináléja előtt folytattak megbeszélést a kilenc év múlva esedékes kontinensbajnokság esetleges megrendezésével kapcsolatban. Abban mindkét fél egyetértett, hogy a két ország futballszövetségei mellett kormányszinten is komoly támogatás szükségeltetik majd a sikeres Eb-pályázat megvalósításához – jelentette tudósítónk, Jakab Lajos.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
9 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
9 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
10 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
11 órája
Ezek is érdekelhetik