Magyar kajakos pozitív doppingtesztje

Vágólapra másolva!
2003.05.22. 14:41
Címkék
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség az alábbi Sajtóközleményét bocsátotta ki válogatott kajakversenyzőnkkel, Hegedűs Róberttel kapcsolatban: "A Magyar Kajak-Kenu Szövetség április 1-jén a Dunavarsányi Edzőtáborban szúrópróbaszerű doppingvizsgálatot kért a kajak-kenu válogatottnál, az elmúlt 10 évben kialakult gyakorlat szerint. Az Országos Sportegészségügyi Intézet a hét folyamán értesítette a Szövetséget, hogy Hegedűs Róbert doppingtesztjének ’A’ próbája pozitív lett. Miután – beleértve a szintén próbaszerű nemzetközi vizsgálatokat – ez ideig sem másnál, sem a versenyzőnél ilyen eset nem történt, a Szövetség tiszteletben tartva az ártatlanság vélelmét, a versenyző által kezdeményezett ’B’ próba eredményének megismeréséig fegyelmi eljárás elrendelését nem kezdeményezi. A versenyzők támogatásával a Szövetség a nemzetközi sportéletben is évek óta küzd a sportág tisztaságáért, ennek szellemében nehéz feltételezni bármelyik versenyzőnkről, hogy a folyamatos ellenőrzés mellett tiltott szerhez folyamodna.”A fentiekre Hegedűs Róbert a következőképpen reagált: "A napokban értesített a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalosan arról, hogy a Dunavarsányi Edzőtáborban végzett szúrópróbaszerű doppingvizsgálat nálam pozitív "A” tesztet eredményezett.Tekintettel arra, hogy hosszú évek óta élsportoló vagyok, mely időszak alatt számtalan doppingvizsgálaton estem át – melyek minden esetben negatív eredménnyel zárultak – a vizsgálat eredményéről megdöbbenve értesültem.Tekintettel arra, hogy semmilyen tiltott szert soha nem használtam, kértem a "B” minta elemzését is, melynek eredménye ismeretében jogi képviselőmmel a szükséges jogi lépéseket is szükség esetén meg fogom tenni.”
Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Csókási Gabriella kikapott, Simon Dániel és Chukwu Hannah továbbjutott

Egyéb egyéni
8 perce

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
16 perce

A 226 centis volt NBA-kosaras majdnem gólt szerzett a labdarúgó Orosz Kupában

Minden más foci
37 perce

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
54 perce

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
59 perce

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
1 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik