Büntető döntött Kijevben

JAKAB LAJOSJAKAB LAJOS
Vágólapra másolva!
2003.04.02. 22:28
Címkék
Aleksandars Starkovs, a lettek szövetségi kapitánya azt nyilatkozta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón, hogy azért választották mostani edzőpartnerüknek az ukránokat, mert megítélése szerint Leonid Burjak csapatának játékstílusa kísértetiesen hasonlít Eb-selejtezőbeli ellenfelükéhöz, a magyar válogatottéhoz. Nos, a találkozó első fél órájában csak kóstolgatták egymást a csapatok, csupán Venglinszkij és Kalinicsenko helyzetét jegyezhettük fel. A 32. percben Voronin szöglete után Huszin kapáslövése okozott némi riadalmat a vendégek védelmében, de a labda mellésuhant. A fordulás után egymásnak estek a csapatok. Az 50. percben Venglinszkij már csak Kolinkóval állt szemben, ám közelről a háló helyett a lett hálóőrbe lőtt, majd az ellentámadásból Laizans 18 méteres lövését védte bravúrral Reva. Újabb két perc elteltével Venglinszkij már jobban célzott, ám labdája a jobb kapufán csattant. A 62. percben Rubins szabadrúgását követően a vendégek legtöbbet mozgó játékosa, Astafjevs tehette volna fel a pontot az i-re, de közeli lövését Reva a gólvonalon csípte el. És amikor már úgy tűnt, a szervezetten küzdő vendégek döntetlennel távozhatnak, egy fegyelmezetlenség keresztülhúzta számításukat. Blagonadezdins a saját büntetőterületén belül teljesen feleslegesen lerántotta a kapunak háttal álló Kormilcevet, a megítélt büntetőből Kalinicsenko a jobbra mozduló kapus mellett a kapu bal oldalába helyezett, kialakítva ezzel a végeredményt. Barátságos mérkőzésekUkrajna–Lettország 1–0 (0–0)
Kijev, 8000 néző
V: Michel (szlovák). G: Kalinicsenko (81. – 11-esből)
UKRAJNA: Sovkovszkij (Reva, 46.) – Dmitrulin (Holovko, 46.), Fedorov (Popov, 67.), Timoscsuk, Neszmacsnij – Radcsenko (Sztarosztyak, 75.), Huszin (Kormilcev, 46.), Kalinicsenko – Voronin (Szerebrennikov, 55.) – Venglinszkij (Oniscsenko, 69.), Vorobej
LETTORSZÁG: Kolinko – Isakovs, Zirnis, Stepanovs, Blagonadezdins – Astafjevs, Bleidelis, Laizans, Rubins – Verpakovskis (Rimkus, 82.), Prohorenkovs (Miholaps, 73.)

Fehéroroszország–Üzbegisztán 2–2 (Cigalko 26., Rozskov 52., ill. Hvosztunov 67. – 11-esből, Geinrih 69.), Portugália–Macedónia 1–0 (Figo 24.)
Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
12 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
55 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
58 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
2 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik