Mestermérleg
Simon Antal a Zalaegerszeg vezetôedzôje: Egy sima meccset tettünk izgalmassá, hiszen két gólunk után elpuskáztuk a helyzeteinket, és egy óriási hibánkat kihasználva szépített az ellenfél. Sôt, az ötperces rövidzárlat alatt egyenlített is, de a végére újra talpra álltunk és itthon tartottuk a három pontot.
Garamvölgyi Lajos a Békéscsaba vezetôedzôje: Megérdemelten nyert a ZTE, mert jobb csapat. Ezen a meccsen viszont lehetôségünk lett volna egy pontot szerezni, hiszen megvoltak a helyzeteink. Kihagytuk ôket, s ennek ez lett a vége.
"Öt gólnál azért álljatok meg szólt tréfásan Kocsárdi Gergelyhez, a ZTE csapatkapitányához Garamvölgyi Lajos, a Békéscsabai Előre FC mestere. Bár a mondat mosolyt varázsolt a meccs előtt feszült arcokra, Garamvölgyi megjegyzése mégsem tartozott a vicc kategóriájába, hiszen a múlt szombaton szintén vendégként hat gólt kapott Debrecenben az újonc, és bizony ez cseppet sem örömteli érzés. Tegyük hozzá: a kiesés ellen küzdő Előre vajmi kevés eséllyel érkezett a bajnok ZTE otthonába.


Nos, Zalaegerszegen sok mindentől tarthatott a Békéscsaba csapata, attól viszont nem, hogy ismét megtámadják a hazafelé tartó buszt. Ez ugyanis két okból is lehetetlen volt: a társaság a ZTE elleni 90 percet követően nem Kelet, hanem Petőháza felé vette az irányt, hogy ott készüljön a szombati, győri bajnokira, másrészt a két város közötti csaknem négyszáz kilométeres távolság elriasztotta a mérkőzéstől a lila híveket.
A ZTE-drukkerek természetesen győzelmet vártak a meccs előtt, és valamivel jobb és látványos játékot reméltek, mint amilyet a bajnok legutóbb a Siófok ellen 1–0-ra megnyert találkozón bemutatott. Akkor a futómennyiséget is kevesellték a nézők.
S bizony szerdára sem sokat változott a helyzet. A mérkőzés elején is a kevés mozgás jellemezte a ZTE játékát, és ezt kis híján meg is büntette a Békéscsaba, a rutinos Keresztúri András azonban kihagyta a kihagyhatatlannak tűnő helyzetet. Tizenhét perc telt el, és a lassan magára találó ZTE egy csodálatos akció végén rúgott góllal egyértelműsítette, hogy nem sok keresnivalója lehet ezen a napon a Békéscsabának.
A vendégek a gólig fegyelmezetten futballoztak, a középpályára "feltolt” Udvari Szabolcs Darko Ljubojevicset fogta, Kenesei Krisztiánra a brazil Ademar Braga figyelt. A ZTE a már tőle megszokott hadrendben és taktikával lépett pályára, ám a gólig energiatakarékos futballt mutattak be a zalaiak. A szépségdíjas találat után sem a sok futás jellemezte az együttest, a hazaiak sok pontos passzal próbálták felőrölni az ellenfél erejét. A türelmes játék eredményre vezetett, Vincze Ottó lövése után a labda a rendkívül ügyetlenül kimozduló Fekete Róbert asszisztálása mellett a hálóba került, és bizony a vendégegyüttes hívei joggal tarthattak attól, hogy a szombatihoz hasonló kiütés fenyegeti kedvenceiket. A félidőben azonban több gól nem esett, sőt, ha Szilveszter Ferenc a szünet előtt pontosabban céloz, akár szépíthetett is volna a békéscsabai gárda.
A szünet után alaposan felbátorodott a Békéscsaba. Lendületesen kezdték a második félidőt a lila-fehérek, és bizony ha Szeverényi Péter ügyesebb és rutinosabb, akár gólt is rúghattak volna a vendégek. A nekibuzdulás azonban csupán tíz percig tartott, ezután a nagy kedvvel és lendületesen futballozó Egressy Gábor és a sokat és jól cselező Kenesei Krisztián vezérletével újból fölénybe kerültek a hazaiak. De csak ideiglenesen, mert egy perc alatt nagyot "fordult a világ”. Előbb Igor Budisa hatalmas hibájából szépített Keresztúri, majd a csereként beállt Hoffmann Richárd tréfálta meg az egyébként jól védő Turi Gézát.
Csoda-e, hogy 2–2-es állásnál "fejeket” követelt a publikum? Csoda-e, hogy a csereként pályára lépő Koplárovics Béla lecserélését zokon vette a nép?
Végül, mint oly sokszor, ezúttal is a román Radu Sabo mentette meg a ZTE-t a szégyentől. Volt, hogy a gyakorta csupán csereként pályára lépő labdarúgó a kieséstől mentette meg csapatát, majd bajnoki címet jelentő gólt rúgott a Fradi ellen, most a már veszni látszó pontokat hozta vissza találatával. Igaz, a végén még Csóka Zsolt is betalált, feledtetve ezzel a meccs közbeni botladozásokat.
Végül is megérdemelten nyert a bajnok a tabella utolsó helyén szerénykedő Békéscsaba ellen, de tegyük hozzá, akár kellemetlen meglepetés is érhette volna a hazaiakat, akik úgy hitték, futás nélkül, rutinból is nyerhetnek. Végül is nekik lett igazuk, mert lássuk be, amint rákapcsoltak az egerszegiek, azt csináltak a vendégvédelemmel, amit csak akartak. Végül is meghallgattatott Garamvölgyi óhaja is, sőt, még örülhetett is a szakember, hiszen nem ötnél, hanem négy gólnál megállt a hazai gólgyártás. Az utóbbi időkhöz képest valamivel jobban és bátrabban futballozott a Békéscsaba, de látható, ez is kevés a győzelemhez, sőt, még a pontszerzéshez is.
Percről percre
7. perc: Egressy a második szögletét végezte el a jobb oldalról, ballal ezúttal is jól kanyarította középre a labdát, Kenesei hat méterre a kaputól üresen maradt, de a jobb alsó sarok mellé fejelt.
8. perc: Egy ártalmatlannak tűnő békéscsabai támadás végén Urbán haza akarta adni a labdát, a szemfüles Keresztúri lecsapott rá, és egy igazítás után nyolc méterről ballal lőtt, de Turi remek vetődéssel tisztázott.
10. perc: Faragó középről jó labdával indította a jobbösszekötő helyén kilépő Vincz Ottót, Fekete azonban remek kifutással vetődve lábbal tisztázott.
17. perc: Látványos támadást, szép gólt láthatott a publikum, Vincze Ottó a jobb oldalról mintegy 40 méteres keresztlabdával indította a bal oldalon robogó Egressyt, aki elegáns mozdulattal egyből középre játszott, s miközben a békéscsabai védők szinte csak a fejüket kapkodták, Faragó tíz méterről a jobbösszekötő helyéről felugorva jobbal a jobb felső sarokba lőtt úgy, hogy a labda a lécről vágódott a hálóba.
1–0
23. perc: Kenesei a bal oldalról ívelt középre szögletet, úgy tűnt, hogy a labda hosszú lesz a csatároknak, ám a jobbösszekötő helyén Urbán érkezett, és mintegy nyolc méterről a bal felső saroknál a két léc találkozására fejelte a labdát.
32. perc: Kenesei a békéscsabai kaputól mintegy 15 méterre cselezgetett, a labda a kapuval szemben álló Vincze Ottó elé pattant, aki 17 méterről jobbal egyből lőtt, a nem túl erős labda meglepte Feketét, és bár a kapus vetődve próbált tisztázni, a labda a kezei között a jobb alsó sarokba csorgott.
2–0
33. perc: Szilveszter iramodott meg a jobb oldalon, jól adott középre, Szeverényi és Tóth György érkezett középen a ZTE kapuja felé, de Turi bátor vetődéssel megszerezte a labdát.
41. perc: Tóth György a jobb oldalra kisodródva középre tudta lőni a labdát, a középpályás Szilveszter mélységből őrizetlenül érkezett és nagy helyzetből, nyolc méterről jobbal centiméterekkel a jobb alsó sarok mellé lőtt.
51. perc: Keresztúri a jobb oldalról jól adott középre Szeverényi pedig hanyatt vetődve, ollózva hat méterről, középről látványosan lőtt kapura, de Turi másodszorra megkaparintotta a labdát.
54. perc: Egressyt nem tudták tartani a csabaiak, a támadó jól ment el a bal oldalon, pontosan adott Kenesei elé, a csatár négy méterről leadott lövését önfeláldozóan tisztázták szögletre a vendégvédők.
77. perc: Budisa rosszul adott haza, a szemfüles Keresztúri lecsapott a labdára, a balösszekötő helyén kicselezte Turit, majd ballal estében tíz merről a jobb alsó sarokba lőtt.
2–1
78. perc: Tovább tartott a ZTE védelmének rövidzárlata, Hoffmann a hazaiak térfelének közepéről a bal oldalról jobb lábbal előreívelt, a védők és a csatárok is egymásra vártak, s a labda végül – Turi kezét is érintve – a bal alsó sarokban kötött ki.
2–2
83. perc: A bal oldalon Egressy ezúttal is ellenállhatatlanul száguldozott, jól gurított vissza, a védők egymásra vártak, Sabo pedig jól ismerte fel a lehetőséget, jobbal 11 méterről a jobb alsó sarokba gurított úgy, hogy a labda a kapufa tövéről pattant a hálóba.
3–2
84. perc: Egressy ezúttal is pontosan adott középre, Kenesei három méterre a gólvonaltól nem tudott a hálóba találni, mert lövése után az önfeláldozó Feketéről szögletre pattant a labda.
90. perc: Kenesei a bal oldalról ívelt be szögletet, a labda átjutott a hosszú oldalra, az ötösön belül Csóka elé került, aki a védők közt felismerve a lehetőséget jobbal a bal alsó sarokba gurította a labdát.
4–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







