Fájdalmas produkció

Vágólapra másolva!
2002.10.23. 20:59
Címkék
Egyre inkább úgy néz ki, hogy a Real Madridnál nem veszik komolyan ezt az első csoportkört, ugyanis miután az első félidőben nagyon simán kétgólos vezetést szerzett Vicente del Bosque csapata az AEK ellen, a fordulást követően egyszerűen leállt a gépezet, és a görögöknek sikerült egyenlíteniük.
A spanyol gárda húzóembere ezúttal McManaman volt, aki a sérült Figo helyén játszva csapata mindkét gólját szerezte, azonban a többi "csereember” (elsősorban Celades és Solari) képtelen volt felnőni a feladathoz, ráadásul a királyi gárda színeiben az első nemzetközi kupameccsén fellépő Ronaldo erejéből "mindössze” egy (tévesen) meg nem adott lesgólra, illetve egy gólpasszra futotta. "Tudtuk, hogy az első félidőben még nem nyertük meg a mérkőzést, de a folytatásban annak ellenére leeresztettünk, hogy a célunk a győzelem és a továbbjutás kiharcolása volt. Fájdalmasan rossz produkcióval rukkoltunk elő” – hangzott Del Bosque mester szigorú értékelése.A Románál sem lehet jobb a hangulat, ugyanis a gárda újabb értékes pontokat hullajtott el, ráadásul ezúttal hazai pályán, a számára korántsem verhetetlen Genk ellenében. Sőt, ami azt illeti, a végül gól nélkül végződött öszszecsapáson a belga bajnok állt közelebb a gólszerzéshez, azaz ha a Roma nem szedi össze magát záros határidőn belül, akkor még a továbbjutása is komoly veszélybe kerülhet.Real Madrid (spanyol)–AEK (görög)2–2 (2–0)Madrid, 40 000 nézőV: Fandel (német). G: McManaman (24., 43.), ill. Katszuranisz (74.), Centeno (86.)REAL MADRID: Casillas – Míchel Salgado, Hierro, Helguera, Roberto Carlos (Raúl Bravo, 75.) – Cambiasso, Celades – McManaman (Minambres, 83.), Guti, Zidane (Solari, 60.) – RonaldoAEK: Hiotisz – Kosztenoglu, Wright, Kapszisz, Georgatosz (Centeno, 69.) – Lakisz, Katszuranisz, Zagorakisz, Kasszapisz – Cartasz (Maladenisz, 55.), Nikolaidisz (Ivics, 55.)Roma (olasz)–Genk (belga)0–0Róma, 35 000 nézőV: Siric (horvát)ROMA: Antonioli – Zebina, Samuel, Panucci – Cafú (Bombardini, 83.), Emerson, Tommasi (Guigou, 59.), Lima, Candela – Cassano (Montella, 46.), BatistutaGENK: Schollen –Wamfor, Zokora, Tomasic, Rumani – Beslija, Thijs, Skoko, Daerden (Szuzuki, 76.) – Sonck, Dagano
Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
47 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
53 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
2 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik