A Lyon az élen maradt

Vágólapra másolva!
2002.10.23. 20:58
Címkék
Két döntetlen született a csoport keddi mérkőzésein, vagyis állandósultak a pontkülönbségek a tabellán, ami viszont nem jelenti azt, hogy az újabb forduló letudtával árnyalatnyit ne változtak volna a továbbjutási esélyek. Az Internazionalénak például nagyon jól jött volna, ha visszavág a Lyonnak a három héttel ezelőtti hazai vereségért, hiszen így a maga javára fordíthatta volna az esetleges végső holtverseny esetén roppant fontossá váló egymás elleni mérleget.
Sonny Anderson (9) szerezte a parádés lyoni összecsapás elsô és utolsó találatát
Sonny Anderson (9) szerezte a parádés lyoni összecsapás elsô és utolsó találatát
Sonny Anderson (9) szerezte a parádés lyoni összecsapás elsô és utolsó találatát
Sonny Anderson (9) szerezte a parádés lyoni összecsapás elsô és utolsó találatát
Sonny Anderson (9) szerezte a parádés lyoni összecsapás elsô és utolsó találatát
Sonny Anderson (9) szerezte a parádés lyoni összecsapás elsô és utolsó találatát
Az Ajax némileg hasonló cipőben járt a Rosenborggal szemben – végül az olaszokhoz hasonlóan a hollandok is elszalasztották felzárkózási lehetőségüket.
A milánóiak letámadással kísérleteztek az elején, adódtak is lehetőségeik, ám a francia bajnok egy pontosan végigvitt ellencsapásból, Sonny Anderson bombagóljával megszerezte a vezetést. Az Inter nem tört meg, és Javier Zanetti szerencsés lövésével – a labda Cacapán irányt változtatott – hamarosan egyenlített. A szerencse azonban átpártolt az OL-hez: Emre Belözoglu szabadrúgásból kapufát lőtt, viszont a másik oldalon Carriére nem hibázott, ha már egyedül felejtették, közeli lövéssel ismét vezetést szerzett a hazaiaknak. Az olaszok nagy lendülettel kezdték a második félidőt. Vieri a 48. percben még a lécre fejelt, de nem sokkal később egyenlített az Inter – Vieri lövését ugyan védte Coupet, de a kipattanó labdát Crespo nem hibázta el. Az argentin fejesével az Inter az oly nagyon áhított vezető gólt is megszerezte, de védekezése szellős maradt, így az őrizetlenül hagyott Anderson – honfitársa, Edmilson meglepetésszerű elfutása után – megmentette a franciáknak az egyik pontot.
"A másik meccs eredménye kedvező a számunkra, most már csak élnünk kell a lehetőséggel, és tovább kell jutnunk – elemezte a helyzetet Paul Le Guen, a továbbra is éllovas Lyon edzője. – Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen ez egy olyan mérkőzés volt, amelyen minden tudásukat be kellett vetni. Még akkor is megtalálták a megoldást, amikor az ellenfél vezetést szerzett, és roppant fáradtan kellett hajszolniuk az egyenlítő gólt.” A kétszer betaláló Sonny Anderson is a feltámadásra a legbüszkébb: "A két gólom sem volt kutya, de én annak örülök a legjobban, hogy újfent ízelítőt adtunk abból, milyen nagy fizikai és lelki tartalékaink vannak.”
"Taktikailag nagyon sokszínű mérkőzés volt, az átlagosnál sokkal többször volt szükség arra, hogy beavatkozzak. Az első húsz percben például nagyon sokszor vesztettünk labdát a középpályán, ezért át kellett szerveznünk a csapatrészt – magyarázta Hector Cúper, az Inter edzője. – Az eredmény nem rossz, hiszen jó esélyt kínál a továbbjutásra, bár nem tagadom, kicsit csalódott vagyok a győzelem elmaradása miatt, hiszen tizenöt perccel a befejezés előtt még mi vezettünk. Igaz, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Lyon kétszer is előnyben volt, így a döntetlen végül is hű következménye a történteknek.”
Lyonhoz hasonlóan Amszterdamban sem bírtak egymással a felek, ami azért egy picit nagyobb meglepetés, tekintve, hogy – legalábbis papíron – az Ajax nagyobb játékerőt képvisel a Rosenborgnál. Nyolcvanöt percen keresztül minden a várakozásoknak megfelelően zajlott, a lehetőségek sorát kidolgozó hollandok Ibrahimovic közeli perdítésével vezettek is, amikor beütött a krach. A védő Van Damme kapusokat megszégyenítő mozdulattal hárított egy lövést a gólvonalon, ő piros lapot, a trondheimi alakulat tizenegyest kapott, amelyből Enerly egyenlített. "Mindent megtettünk, hogy mi szerezzük az első gólt, ez sikerült is, ám ahelyett, hogy ebből lendületet merítettünk volna, a szünet után sokkal többet foglalkoztunk a védekezéssel. Csak egy pontot szereztünk, így nehéz helyzetbe sodródtunk. Két kemény meccsünk van hátra, és ha jövő héten kikapunk Lyonban, akkor már csak az Inter elleni bravúros diadal segíthet rajtunk” – értékelte reálisan együttese helyzetét Ronald Koeman, az Ajax vezetőedzője.
Lyon (francia)–Internazionale (olasz)
3–3 (2–1)
Lyon, 37 000 néző
V: K. M. Nielsen (dán). G: S. Anderson (21., 75.), Carriére (44.), ill. Cacapa (31. – öngól), Crespo (56., 66.)
LYON: Coupet – P. Müller, Edmilson, Cacapa, Bréchet – Violeau (Vairelles, 69.), Diarra – Carriére, Dhorasoo, Juninho Pernambucano (La-ville, 58.) – S. Anderson
INTERNAZIONALE: Toldo – Córdoba, Mate-razzi, Coco – Sergio Conceicao (Adani, 72.), J. Zanetti, Emre B., Di Biagio (Almeyda, 24.), Morfeo – Vieri, Crespo (Recoba, 78.)

Ajax (holland)–Rosenborg (norvég)
1–1 (1–0)
Amszterdam, 42 500 néző
V: Dauden Ibanez (spanyol). G: Ibrahimovic (41.), ill. Enerly (85. – 11-esből). K: Van Damme (85.)
AJAX: Timmer – Trabelszi, Bergdölmo, Van Damme, Chivu – Galásek, Witschge (De Jong, 83.), Van der Meyde – Litmanen – Ibrahimovic (Ahmed Hosszam, 71.), Bukari
ROSENBORG: Arason – Hoftun, Basma, Saarinen, Karadas – R. Strand, Ö. Berg, Skammelsrud (Olsen, 39.), Enerly – F. Johnsen, Brattbakk (Ludvigsen, 74.)
Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
47 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
53 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
2 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik