Sérültekkel is esélyesen

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2002.10.04. 20:31
Címkék
Az egy héttel ezelőtti ráhangolás, a Vojvodina és a Medvescak elleni mérkőzések után szombaton és vasárnap várhatóan jóval nehezebb dolga lesz az Interligában a Dunaferrnek és az Alba Volán-FeVitának: az újvárosiak szombaton a Hk Slavija Optima, vasárnap pedig a Hk Acroni Jesenice otthonában lépnek pályára, míg a fehérváriak fordított sorrendben teljesítik a szlovéniai kirándulást. Ha csak a tavalyi eredményeket vesszük figyelembe, akkor a jeseniceiek elleni összecsapás ígérkezik nehezebbnek, hiszen ők legutóbb a sorozat harmadik helyét szerezték meg, míg a Slavija a hatodik helyen zárt – ám a nyári játékosmozgások miatt egyelőre még nehéz felmérni, hogy a ljubljanaiak mire lesznek képesek. Ráadásul a múlt heti eredményekből sem derül ki sok minden, ugyanis a Slavija a szlovák Zvolen vendégeként kapott ki 4–1-re, ami az Interliga bármelyik együttesével előfordulhat.
Ez történt az Interliga 2001–2002-es idényében:

Alba Volán-FeVita–Hk Acroni Jesenice:
4–3 (o), 6–5 (i), 4–7 (i), 6–1 (o)
Dunaferr SE–Hk Slavija Optima:
5–2 (o), 4–1 (i)
Alba Volán-FeVita–Hk Slavija Optima:
5–4 (i), 4–2 (o)
Dunaferr SE–Hk Acroni Jesenice:
3–2 (o), 5–4 (i), 0–2 (i), 4–4 (o)
Ez történt az Interliga 2001–2002-es idényében:

Alba Volán-FeVita–Hk Acroni Jesenice:
4–3 (o), 6–5 (i), 4–7 (i), 6–1 (o)
Dunaferr SE–Hk Slavija Optima:
5–2 (o), 4–1 (i)
Alba Volán-FeVita–Hk Slavija Optima:
5–4 (i), 4–2 (o)
Dunaferr SE–Hk Acroni Jesenice:
3–2 (o), 5–4 (i), 0–2 (i), 4–4 (o)
Ami viszont biztos, hogy mindkét magyar csapatnál akadnak sérültek, így az Alba és a Dunaferr sem a legerősebb összeállításában lép jégre. A Volán szakvezetője, Jan Jasko természetesen ezúttal sem számíthat az operációja után lábadozó s a legjobb esetben is csak januárban játszó Kovács Frankra és a még körülbelül két hétig sérült Ocskay Gáborra. Mellettük az átigazolási időszak lezárása előtti órákban szerződtetett Kiss Gábor (korábban a Mannheim és a Dunaferr csatára volt) sem utazik Szlovéniába, a 21 esztendős hokison keresztszalagműtétet hajtottak végre, így a jelenlegi állás szerint legkorábban október végén mutatkozhat majd be új csapatában. A Dunaferrnél Dusan Kapusta vezetőedző sincs sokkal kedvezőbb helyzetben: Sándor Szilárd porcműtéten esett át, ő három hétig még biztosan nem száguldozhat az ellenfelek kapuja előtt, Lencsés Tamásnak pedig az egyik edzésen meglőtték a lábát, így ő is kénytelen kihagyni a hét végi két meccset.
Mindezek ellenére Dunaújvárosban és Székesfehérvárott is úgy nyilatkoztak, hogy szeretnék folytatni az első két fordulóban megkezdett sorozatot, azaz győzni mennek Szlovéniába. Ha sikerül, a Dunaferr ezzel visszavághat a legutóbbi sorozat bronzmeccsén elszenvedett 2–0-s vereségért, az ezüstérmes Volán hokisai pedig tudatosíthatják a Jesenice és a Slavija játékosaiban, hogy továbbra is jobbak náluk…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik