Mutatvány izmokkal, agyakkal

Fura idény végére készül pontot tenni a magyar férfiválogatott: hektikusságában és sikerességében egyaránt egyedi volt eddig 2002 nyara. Az már több évtizedes hagyomány, hogy ilyen-olyan okokból a legjobbaknak tartott pólósok közül egy-kettő hiányzik, az sem újdonság, hogy folyamatban lévő fegyelmi miatt nem válogatható valamelyik klasszis. Igaz, Kemény Dénes kapitánysága alatt ilyesmi még nem fordult elő: az edző kezét most kötötte meg először a fegyelmi bizottság, amikor keretet hirdetett. Ami viszont eztán következett, az példa nélkül álló: az első, római felkészülési tornát két meccs után fel kellett adnia a csapatnak a tizenhat játékosból tizenkettőt leterítő baktériumfertőzés okán. Később, a Világliga csoportküzdelmei során viszont úgy festett, nincs semmi probléma, sőt: kezdett régi önmagára hasonlítani a gárda, a tizenkét meccsen aratott tizenegy győzelem után esélyesként érkezett Patraszba, a VL négyes döntőjére. Ott azonban az előző hét amerikai túráján kissé szétrázódott együttes áldozatul esett a spanyoloknak, előbb a medencében, utóbb a parton, a FINA jelenlévő illetékesei a bronzmeccsre száműzték a fináléba került társaságot, azaz az évad két nagy esélye közül az első "adminisztratíve” elszállt. Az Unicum-kupa megnyerése valamelyest helyrebillentette az urakat, ám mindenki tudja: a szigeten szerzett első hely legfeljebb előjáték lehet a Duna menti végjátékhoz, avagy a csapat akkor lehet elégedett 2002-vel, ha megvédi Világkupa-elsőségét. Fiaink Szent István napján indulhatnak hódító útjukra az egykori Nándorfehérváron – dolgukat nem könnyíti, hogy a világ másik hét legjobb válogatottját kellene megelőzniük.– Az Unicum-kupát követően azt nyilatkozta lapunknak, húsz-harminc százalékot kell javulni ahhoz, hogy ugyanúgy elsők lehessünk Belgrádban is. Az indulás előtt hogy látja: megvan az esély erre a javulásra?– Megvan – szögezi le Kemény Dénes. – Több játékosnál látom, mennyivel robbanékonyabb, szellemileg mennyivel frissebb ahhoz képest, amilyen állapotban tornát nyert a múlt héten. Amikor is a csapat voltaképpen nem vízilabdázott rosszul, viszont a koncentrálókészség leromlott, ebből adódtak azok a kihagyások, amelyek során 0–3-as részszériákat produkáltunk. Ezt a múlt héten valószínűleg ki tudtuk küszöbölni. Ugyanakkor tény, ha csupán két meccsig tart ez az ideálisnak vélt állapot, akkor nem tekinthető sikeresnek az elvégzett munka. Az volna a jó, ha kiküszöbölődne a hullámzás, hogy keddtől vasárnapig nagyjából egyenletesen teljesítsen az együttes.– Régebben nem jelentett gondot az időzítés, mi több, egyenesen lenyűgöző volt, ahogy egy világversenyen belül rendre a ki-ki meccsekre lendült csúcsformába a gárda.– Igen, csakhogy a sikeres éveinkben az Unicum-kupát úgy tudtuk elhelyezni a felkészülési periódusban, hogy utána még volt két és fél, három hét a soros nagy viadal rajtjáig. Erre a versenynaptár sűrűsége miatt ezúttal nem volt esély. Eb-győzelmeink, olimpiai aranyérmünk megszerzése előtt az utolsó tornára a csapat elérte a tudásának nyolcvan százalékát, utána pedig kellő pihenést és egy mini újraalapozást követően még jobban be lehett élesíteni a játékosokat, azaz végig tudtunk csinálni egy komplett ciklust. Most összesen maradt hat napunk pihenésre, kemény munkára, frissülésre – kettő-kettő-kettő, a korábbi hét-hét-hét helyett. Voltaképpen egy bűvészmutatványt kell elvégezni tizennyolc vízilabdázó izomzatával és agyával, más kérdés, hogy nem vagyok varázsló, pusztán próbálkozom.– Éreznek-e valamiféle győzelmi kényszert?– A legnagyobb muszáj belülről jön, kívülről aligha nehezedhet ránk ennél nagyobb nyomás. Mindenképpen szeretnénk arannyal hazajönni, tisztában vagyunk azzal, hogy a lehetőség megvan, hiszen a csapat állapota összességében jobb, mint tavaly volt az Eb-n és a világbajnokságon. Természetesen akad két-három olyan ellenfél, amelyik egyáltalán nem rosszabb nálunk, igaz, valamennyien verhetőek. Az, hogy a szurkolók, a támogatók, a közvélemény elvárja a győzelmet, egyáltalán nem nyomasztó – inkább serkentő. Mégiscsak jólesik, hogy ennyire bíznak bennünk. Ám még egyszer hangsúlyozom: a külső várakozás kevés lenne, itt a belső elvárás a döntő.– Ha a Világligát megnyerte volna a csapat, most könnyebb szívvel utaznának?– Mi az Unicum-kupa első napján lejátszott magyar–ausztrállal lezártuk a patraszi kérdést. Hogy könnyebb lenne-e VL-győztesként szerepelni Belgrádban, arról tán az oroszokat kellene megkérdezni.– A négyes döntő történései után mit vár a FINA részéről: támadhat-e ellenszél a part irányából?– Az eredményhirdetést követő reakciók alapján azt mondhatom, nem lesz rosszabb a helyzetünk, mint amilyen tavaly a vb-n vagy idén májusban volt. Azaz nincs változás, továbbra sem vagyunk a szívük csücske, de ha netalán kikapunk, akkor gyaníthatóan ugyanazt kell majd elmondanunk, mint az idei két vereségünk után: bármennyi hibát követett is el más, mi is tettünk annyit, hogy kizárólag magunkra haragudjunk.Írta és összeállította: Amler Zoltán, Bartalis István, csurka gergely