A tét a második pozíció

Vágólapra másolva!
2002.08.15. 23:02
Címkék
Csütörtökön már az öszszes pilóta a Hungaroring paddockjában időzött, néhányan pedig vacsorával vagy más sajtóeseménnyel kezdték meg magyarországi tartózkodásukat. Szűk háromoldalas összeállításunkban a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalos sajtótájékoztatójáról, a Sauber két pilótájának kalandjairól számolunk be, valamint számokban visszatekintünk az idény eddigi futamaira, továbbá bemutatjuk a Mogyoródon rajthoz álló 10 csapatot.
Két mosolygós rivális – Montoya (balra) és Barrichello számára a második hely a tét
Két mosolygós rivális – Montoya (balra) és Barrichello számára a második hely a tét
Két mosolygós rivális – Montoya (balra) és Barrichello számára a második hely a tét
Két mosolygós rivális – Montoya (balra) és Barrichello számára a második hely a tét
Két mosolygós rivális – Montoya (balra) és Barrichello számára a második hely a tét
Két mosolygós rivális – Montoya (balra) és Barrichello számára a második hely a tét
Először David Coulthard érkezett meg, a hátsó sor középső ülésénél felállva hívta pilótatársait: "Gyűljetek körém!” Nem is haboztak a többiek, Mark Webber és Jacques Villeneuve a skót mellett, Ralf Schumacher, Juan Pablo Montoya és Rubens Barrichello az első sorban foglalt helyet a csütörtöki sajtótájékoztatón. Utóbbi három DC-vel és Michael Schumacherrel kiegészülve biztosan nagy csatát vív szombaton, hogy a futam rajtjához is az első sorban készülődjön, ne csak a kérdések megválaszolásához.

Az első kérdés a világbajnoki pontverseny második helyéért való csatában érintettekhez szólt, hogyan állnak hozzá a vb utolsó öt futamához? Ralf Schumacher szerint nem új a kérdés. "Tavaly Spában is ugyanezt firtatták, szerintem sokkal fontosabb, hogy a konstruktőrök között bebiztosítsuk a második helyünket. Ha sikerül az egyéniben is megszerezni az ezüstérmet, nem bánom” –fogalmazott a német, akinek csapattársa nagyobb hangsúlyt helyezett a pilóták pontversenyére. "Ez a második idényem a Formula–1-ben, szeretnék a lehető legjobb helyen végezni. A második pozíció kiváló eredmény lenne, de a harmadik miatt sem lennék csalódott. Persze, ahogy Ralf mondta, mindenki megteszi a lehető legtöbbet, ami tőle telik, és majd kiderül, mi lesz” – mondta Montoya.
Barrichello szerint jót tenne a pályafutásának, ha a második helyen végezne. "Ez egy pozitívum, voltam már harmadik és negyedik, de most egy egész csapat dolgozik azon, hogy megszerezzem a második pozíciót, amely így nem elérhetetlen” – nyilatkozta Rubinho.
Coulthard úgy véli, az esélytelenek nyugalmával indul csatába a második helyért. "A többieknek nagyobb sanszuk van, de mint mindig, ezúttal is mindent meg kell tennünk a jó szereplés érdekében. Engem igazából csak az első hely érdekel, de ezzel mindenki így van, és sajnos ez már elérhetetlen. Az idény történései nem a mi malmunkra hajtották a vizet, az autónknál vannak gyorsabbak és megbízhatóbbak. A világbajnoki cím ugyan már eldőlt, de még érdekesek lesznek a hátralévő futamok, hiszen a Formula–1 sohasem unalmas, mindig történik valami váratlan. Monacóban nyertünk, Franciaországban is kis híján összejött a győzelem, és talán lesz még egy sikeres versenyünk. Szerintem ez nagyon érdekes, kíváncsian várom a további történéseket” – fogalmazott DC, akivel egyetértettek a többiek, ők is érdekesnek látják a további csatározásokat.

Az elmúlt hetek a nyári szünet jegyében teltek, a sajtótájékoztató résztvevői közül Webber Ausztráliában volt, Villeneuve Horvátországban töltött el pár napot, Ralf otthon volt Ausztriában, Coulthard Franciaországból érkezett hazánkba. Barrichello hazautazott Brazíliába, míg Montoya Miamiban gokartozott, jet-skizett.
A sajtótájékoztató nagy részét Anthony Davidson minardis lehetősége és Villeneuve esetleges Cartba igazolása tette ki. Webber örül Paul Stoddart csapatfőnök választásának, szerinte a brit megfelelően pótolja majd a malajziai Alex Yoongot. "Anthony a BAR-nál tesztelt, és ez jót jelent, hiszen ott már megérezte a Formula–1 ízét. Alexszel azon vagyunk, hogy minél több információt adjunk neki a kocsiról, mert az a célunk, hogy kvalifikálni tudja magát a versenyre” – mondta Webber, aki továbbra sem tudja, melyik csapatnál folytatja jövőre a pályafutását.
Villeneuve elárulta, nyaralása során mit sem sejtett arról, hogy Gerry Forsythe egykori Cart-csapatfőnöke vissza akarja vinni a tengerentúli sorozatba. "Horvátországban voltam nyaralni, csak ma olvastam az újságban, hogy mehetek a Cartba. Semmit nem tudok mondani, ezen el kell gondolkodnom, az biztos, hogy a nyaralás alatt senkivel sem írtam alá szerződést. Hat hónapja a jövőmről kérdezgetnek, de még nem tudok beszélni arról, hogy esetleg hosszú távon is a BAR-nál maradok, vagy máshol folytatom” – mondta Villeneuve, és ezzel lezárta a csütörtök délutáni hivatalos FIA-sajtótájékoztatót, amellyel megkezdődött a 17. Magyar Nagydíj.
Legfrissebb hírek

Vizes vb: a 15. lett a csapatok szabadprogramjában szinkronúszó-válogatottunk

Vizes vb 2025
15 perce

Peresztegi-Nagy Kinga: Nem estünk ki a ritmusból a szünnapokon

Vizes vb 2025
42 perce

Atlétika: Szabó Ildikó 70 éves

Képes Sport
49 perce

Betlehem Dávid annyira elfáradt a vb-ezüst után, hogy kiesett neki néhány pillanat

Vizes vb 2025
2 órája

Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

Vizes vb 2025
3 órája

„Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna” – Fábián Bettina a vb-bronzérem után

Vizes vb 2025
3 órája

Óriási bravúr! Fábián Bettina világbajnoki bronzérmes a 3 km-es kieséses sprintversenyben

Vizes vb 2025
4 órája

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
8 órája
Ezek is érdekelhetik