Lelátón a Nyírség edzője

2002.08.03. 21:51
Címkék
Nem lehet azt állítani, hogy a szolnokiak mestere, Vágó Attila szó nélkül ment volna el játékosai múlt heti halvány pécsi teljesítménye mellett. A nyitányon pályára lépett tizenegy a hazai bemutatkozásra négy helyen is megváltozott. A szabolcsiak ezzel szemben győztes rangadón debütáltak egy hete, azaz Kis Károly vezetőedzőnek nem volt oka belenyúlni a csapatba. A találkozó külön érdekessége volt, hogy a vendégek keretében négy olyan játékos is pályára lépett, akik a közelmúltban Szolnok megyében keresték kenyerüket. Kádár Tamás és Bábik Tibor alig pár hónapja még MÁV-játékosnak vallhatta magát, Karkusz Anasztáz és Farkas Krisztián pedig Jászberényben kergette a labdát. Sok időt nem töltöttek az ismerkedéssel a csapatok, Novák János és Győri Zoltán már az első öt percben vezetéshez juttathatta volna együttesét. Negyedóra elteltével már a közönségnek is volt oka a felhördülésre, hiszen az egyedül kapura törő Oláh Lórántot Kiskapusi Balázs csak sárga lapot érően tudta szerelni. Novák János azonban a megítélt szabadrúgásból így is a jobb felső sarokba juttatta a labdát. A gólt követően átvette a játék irányítását a Nyírség, Túróczi egyre gyakrabban húzódott a pálya közepére, miközben az ex-szolnoki Kádár Tamás lövését Csirics csak szemmel hárította. A hazai szurkolók még Novák szögletből elért kapufája miatt bosszankodtak, míg Oláh megszerezte első szolnoki találatát. Ezt követően Farkas Balázs játékvezető a lelátóra száműzte a szabolcsiak reklamáló edzőjét, Kis Károlyt. Sokáig nem örülhetett azonban megnyugtató előnyének a MÁV, hiszen a toronymagas szolnoki védelem ismét összehozott egy fejes gólt ellenfelének. Szemet gyönyörködtető hazai támadással kezdődött a második félidő, Balla Mihály húszméteres lövését azonban Boros Péter szépen hárította. Gyorsan végrehajtott két cserével próbált meg lendületet adni csapatának a vendégek mestere, Szabó Zsolt, és Farkas Krisztián pályára küldése egyértelműen a támadó szándékot jelezte. Egyre nagyobb fölénybe került a Nyíregyháza, ám mindez helyzetekben nem mutatkozott meg, sőt, a csereként beállt Kotula László első labdaérintéséből végleg eldönthette volna a meccset, ám Boros bravúrral hárított. Kimondottan élvezetes meccs kerekedett a hajrára.MESTERMÉRLEG
Vágó Attila: – Múlt heti vereségünket is a helyén kezeltük, fontos, hogy győzelmünkkel is így történjen.
Kis Károly: – A második kapott gólunk enyhén szólva is vitatható körülmények között született. A csapat ezt követően is felállt, de lehetőségeinkkel nem tudtunk élni.
Legfrissebb hírek

Norvégia kiejtette Brazíliát, ott van a negyeddöntőben!

Foci vb 2026
4 perce

Haalandot a hajrában már nem tudták tartani a brazilok, Norvégia kiejtette az ötszörös világbajnokot

Foci vb 2026
4 perce

Haaland góljával vezet Norvégia!

Foci vb 2026
21 perce

Videó: 40 év után az első – íme, a brazilok kihagyott büntetője Norvégia ellen

Foci vb 2026
34 perce

A friss Tour-szakaszgyőztes Del Toro kihagyja az angolok elleni meccset

Foci vb 2026
39 perce

CR7 vs. Yamal: generációk csatája; Szongoth Domán Kanadába tart

E-újság
45 perce

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyedén nyert

Tenisz
1 órája

Vége az első félidőnek, nincs még gól

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik