Együtt söröztek a drukkerek - életképek a BL-selejtező előtt

Vágólapra másolva!
2002.07.31. 21:41
Címkék
Azon már felesleges rágódni, hogy normális esetben, egy tökéletesen működő futballországban itt lenne a város apraja-nagyja. Büszke, délceg emberek gyülekeznének egymás vállát lapogatva. "Hogy vagy, Pistám? Jól megverjük a horvátokat!” mondatokkal előrukkolva. Egymás mellett hömpölyögne a tömeggel a polgármester és a város legutolsó utcaseprője is. Nagy ünnep lenne ez, felejthetetlen pillanat, ha a sors, no meg a helyzet úgy akarná. Zalaegerszeg történetében olybá' válhatott volna ez a szerda, mint a normandiai partraszállás a második világháborúban, ami megváltoztatta a történelmet.Igaz, Zalaegerszeg történelme szerdától kezdve azért az otthon megrendezett meccs nélkül is megváltozott. A városról már beszélnek és beszélni is fognak itt-ott, szerte a világban, mondjuk néhány korsó sör mellett Zágrábban vagy Manchesterben. Zalaegerszegről fecsegnek horvát és angol ifjak, fanatikus legények, azt hangoztatva, hogy erről a csapatról és erről a városról ők bizony még a büdös életben nem hallottak. Sebaj. Majd most megismerik a magyarok istenét.De mondom, azon már felesleges rágódni, hogy normális esetben ezt a létfontosságú derbit a zalaegerszegi stadionban rendeznék, azon a pályán, ahová bepréselődne egész Zala megye.Boldogan, optimistán.Ehelyett most itt ücsörgünk az Üllői úton, szép a Fradi-pálya (hát még ha majd felújítják…), de azért így és most ez mégsem az igazi. Szerda este háromnegyed nyolckor gyakorlatilag néhány százan ücsörögnek a lelátón, dörög az ég, a távolban villámlik, meccshangulat pedig mindössze a Fradi-kocsma előtt érződik, ahol, ha hiszik, ha nem, együtt emeli a korsókat horvát és magyar. Az embernek eszébe jut, hogy egy évvel ezelőtt ugyanezen a pályán rendeztek Bajnokok Ligája-selejtezőt, akkor a Fradi fogadta az ugyancsak horvát Hajduk Split csapatát. Aztán csak lestük a nagy bunyót, az orrba vert magyar büféslányt, a vérző szájjal menekülő spliti ifjút. Háború volt az, kisebb lovasrohammal, enyhe feszültséggel. A sors, úgy tűnik, csak nem akar békén hagyni minket magyarokat ezekkel a derék horvát atyafiakkal, gyakorlatilag minden évben valamelyik horvát élcsapattal kell(ene) megbirkóznia az aktuális magyar bajnoknak, de ez eddig csak két éve, a Dunaferrnek sikerült.Furcsa ez az egész így. Az ember lelkesedne, hogy tessék, a ZTE ide jutott, ki gondolta volna annak idején, amikor Bolemányi volt a kapus, Galántai, Bita, Soós és Czigány Csaba kergette a lasztit nagy-nagy lelkesedéssel, dehát akkoriban még a legelvetemültebb helyi fanatikus sem gondolhatta, hogy a fiúk, az ő kedvenc futballistáik egyszer majd megmérkőzhetnek a Manchester Uniteddel.De ne szaladjunk egészen Angliáig, még csak Zágrábig se, hiszen előttünk ez az Üllői úti derbi, amelyet normális esetben Zalaegerszegen kellett volna megrendezni. Az NK Zagreb szurkolói is csak néztek maguk elé, fél órával a kezdés előtt lehettek vagy harmincan a lelátón, és azt lesték, hogy hol vannak a magyar szurkolók. Mert bizony üres volt az Üllői úti stadion, szívfájdítóan üres, és mi ekkor még csak reménykedhettünk benne, hogy a hangorkánhoz, buzdításhoz szokott zalaegerszegi fiúk túlteszik majd magukat a zavaró tényezőkön, hogy itthon is idegenben kell pályára lépniük és hogy hatalmas szurkolótáboruknak csupán töredéke buzdítja majd őket a helyszínen.Úgy hallani, tizennégy busz indult útnak Zala megye fővárosából Budapest felé, hogy a Fradi-pályán is zúgjon a "Szeg, szeg, szeg, Zalaegerszeg!” rigmus. Mondanám is, hogy kész röhej, meg hogy vicces ez így, de a magyar futballal már senkinek sincs kedve viccelődni, poénkodni, a szurkolók megpróbálnak a pályára és nem a kulisszák mögött zajló eseményekre koncentrálni. Azt persze hangsúlyozni kell, hogy a nagy dérrel-dúrral beharangozott stadionrekonstrukciós program fő áldozata éppen a tavalyi bajnok, mert ha időre elkészül a stadion, ott, Zalában most nagyobb lenne a felfordulás, mint a normandiai partraszállásnál.Hagyjuk is. Nézzünk inkább előre, mert a sok sopánkodással, a pesszimista mondatokkal lassan bajnokok leszünk mi, szurkolók, tollforgatók, mint drága jó Mézga Gézáné, aki állandóan azt emlegette, miért nem a Hufnágel Pistihez ment feleségül. Ez van, nekünk Mézga Gézát, a Mézga Focisulit meg a szebb jövőt kell szeretnünk, abban kell bíznunk, hogy egyszer majd a magyar bajnok megint a saját pályáján töltheti meg a lelátókat és harcolhatja ki, hogy a Manchesterrel szemben szerepelhessen. A Zalaegerszegnek erre (mármint a Manchester elleni meccsre…) most igenis minden esélye megvan, az NK Zagrebet nem kísérte el félelmetes szurkolótábor, nekik nincs Torcidájuk, mint a Splitnek, a magyar bajnok igenis verhető ellenfelet húzott ki a kalapból. Az a csapat, amely kedd óta Budapesten készül, az Európa Szállóba kvártélyozta be magát, ahol a Bozsik-fiúk megpróbáltak csak a mérkőzésre koncentrálni. Eközben a vendégek a Hiltonban szálltak meg, megadva a módját.De mit érdekel minket az NK Zagreb, mit érdekel bennünket, hogy a horvátok krémje ott ült szombaton Kispesten az idénynyitón, és figyelte kárörvendő mosollyal a ZTE visszafogott játékát. Abból és csakis abból induljunk ki, hogy itt bizony lesz, van keresnivalója Kenesei Krisztiánnak, Urbán Flóriánnak, Vincze Ottónak és a többieknek. És ha már Vincze Ottó: neki valóban hazai pálya az Üllői úti stadion. Itt töltötte legszebb éveit, részese volt a Bajnokok Ligájába jutásnak, és rúgott a Grasshoppersnek két olyan gólt, amelyek után Knézy Jenő is csak kereste a dicsérő jelzőket. Rég volt bizony, nagyon is rég, amikor Goran Kopunovics, a Fradi akkori csatára lerántotta magáról a dresszt, odaszaladt a klubház felőli jobb oldali szögletzászlóhoz, és extázisban üvöltött a sok ezer fradistának. Zsúfolt ház, örömmámor, az utolsó jelentős magyar futballsiker. Ugyanitt most valami hasonlóra készült a Bozsik-csapat, még ha a körülmények és a hangulat egészen más volt.Sajnos. De erről legkevésbé a zalaiak tehettek, ha rajtuk múlik, világra szóló esemény lett volna ez a derbi.De maradjunk annyiban, legyen meg a továbbjutás, aztán jöhet a világra szóló meccs – egy világhírű ellenféllel szemben.
Legfrissebb hírek

A spanyol válogatott hat gólt vágott a belgáknak a női Európa-bajnokságon

Minden más foci
33 perce

Teher nélkül készülnek a tekvandó-vb-re a Márton ikrek

Egyéb egyéni
43 perce

Kapust cserélhet egymással a Veszprém és a Rhein-Neckar Löwen – sajtóhír

Kézilabda
50 perce

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Bukások, káosz és Merlier-győzelem a harmadik szakaszon

Kerékpár
1 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kosárlabda: nem volt esély a lettek ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik